Blog

Szocialista munkahelyek VS. verseny és vállalkozás

2015. október 18. - Kovács Olivér

Az alábbi videó egy régi riportfilm, a maga korszakában szokatlanul éles kritika. Rövid, érdemes megnézni, és elgondolkodni arról, van-e még ma is aktualitása.

Mit is látunk a videóban? Hogy itt szinte senki sem dolgozik. Ha pedig dolgozik, azt sem túl jó kedvvel, pláne nem hatékonyan. Tegyük félre egy pillanatra azt, hogy a bemutatott szereplők milyen munkakörben dolgoznak: ez általános jelenség volt, a gyári melóstól az irodistákig egyaránt. Könnyű belátni a mögötte lévő motivációkat: az állását nem nagyon veszíthette el senki, a pénzét – jellemzően nagyjából ugyanannyit - ugyanúgy megkapta, mint az, aki dolgozott.  A vállalat ugyan állami, „közös”, de elműködik akkor is, ha én nem csinálok szinte semmit. Minek erőlködjek? Látszólag működött is: a zárt, szocialista, folyton hiánnyal küszködő piacon valamennyi termékre akadt vásárló, függetlenül attól, milyen minőségű volt. Választék, verseny a termékek között nem nagyon volt, viszont a gagyiból jutott mindenkinek. Természetesen volt néhány kivétel, és a hazai iparnak is volt néhány híresen jó produktuma, de az általános nem ez volt – a rendszerváltás során kinyíló piacok, és a valódi verseny pedig kegyetlen rendet vágott közöttük.

Kádár ma is velünk van. Sokan nem nagyon igyekszünk, hiszen minek is? A fizetés kevés, nem is magamnak dolgozom, stb. - indok mindig van bőven. Csak észre kellene venni: Kádár rendszere részben az ebből a mentalitásból kinövő, életképtelen gazdaság miatt is bukott meg. Ha nem törekszünk arra, hogy jobban, okosabban, hatékonyabban dolgozzunk, lemaradunk, és ha oda a vállalkozás, oda a munkahelyünk is. Hogy ez kegyetlenül hangzik? Azt megértem, de tudatosítanunk kell magunkban: a világ ma úgy működik, hogy verseny van, és igazából mindig is volt. Magunk is azt emeljük le a boltok polcairól, amiről úgy tudjuk, hogy a legjobb, vagy legolcsóbb a maga kategóriájában, a saját szájízünk szerint. Ez sosem volt másképpen. Csak legfeljebb a választék volt kisebb.

Van viszont jó oldala is: egy jó ötlettel, és kitartó munkával a határ a csillagos ég. Nem akarsz másnak dolgozni? Rendben, alapíts saját vállalkozást, és dolgozz magadnak, magadért! Légy te az, aki maga is profitál a piacgazdaságból: a felelős tulajdonos. Ha jól csinálod, az üzleted jól megy, és növekedsz, munkát adhatsz másoknak is. A kulcsemberek lehetnek társtulajdonosok is: ami úgy közös, hogy több pénz van belőle mindenki számára, már sokkal motiválóbb. A világ legértékesebb márkái között szétnézve jól látszik: ezek a vállalatok néhány éve-évtizede sehol sem voltak, egyszerű, szerény kis garázscégekből nőttek ki a mai világ óriásaivá. Sikertörténetek itthon is vannak: elég ha a Árvai Péterre és a Prezire gondolunk, Bojár Gáborra és a Graphisoftra, vagy akár Gattyán György hmmm… felnőtteket kiszolgáló szolgáltatására, a LiveJasmine.com-ra (mely utóbbinak morális helyességét vitathatjuk, a saját területén való sikerességét viszont nehéz volna).

Ami szomorú, hogy nem tudhatjuk, hány potenciális Bill Gates, vagy Árvai Péter szunnyad még itthon, aki csak arra vár, hogy a belépési korlátokat megugorhassa, és létrehozzon egy újabb világsikert. Az elmúlt 25 évben valamennyi kormány a legkisebb, éppen csak kicsírázó vállalkozásokat is fejőstehénnek nézte és agyonadóztatta, átláthatatlan szabályozásokkal akadályozta, vagy hozott törvényeket a tisztességes verseny ellenében, a saját csókosainak kedvezve. Ilyen környezetben valóban iszonyatosan nehéz bármit is elérni úgy, hogy az ember közben tisztességes is marad. De ennek nem kell így maradnia örökké, ha nem akarjuk, és hajlandóak vagyunk megtenni, amit meg kell. Az adópolitikát és a szabályozásokat át lehet alakítani, a csak is a haverokat helyzetbehozó törvényeket el lehet törölni.

Mi, a Polgári Konzervatív Párt tagjai azzal a feltett szándékkal dolgozunk, hogy ezek a változások létrejöjjenek. Mint az említett vállalkozásoknál, fel kell vállalnunk a vele járó munkát és nehézségeket, esetenkénti kudarcokat, de folyamatosan, kérlelhetetlenül haladva előre, lépésről lépésre, amíg el nem érjük a célunkat. Hogy miért? Mert megéri. Megéri az egész országnak, ha hagyja, hogy legjobbjai kiteljesedve alkothassanak, munkát adhassanak a többieknek: nem megalázó, közmunkának hívott látszatfoglalkozást éhbérért, aminek morzsáit a tekintetes úrként pöffeszkedő polgármesterek csorgatják oda azoknak, akik elég mélyen hajbókolnak előttük. Hanem olyasmit, ahol mindenki érzi, hogy valami nagynak, és sikeresnek a része, amire büszke lehet, ha hozzájárul maga is, a kiharcolt siker pedig lehetővé teszi a tulajdonosnak is, hogy érdemei szerint fizesse meg a saját dolgozóit.

Hiszek abban, hogy ez eljöhet, de egyedül nem megy. Ha egyetértesz a kitűzött céllal, és tenni is hajlandó vagy érte, akkor csatlakozz hozzánk, és segíts! Meglepődnél, mennyivel jobb érzés, mint csak várni arra, hogy más tegye meg helyetted.

Kovács Olivér

6 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ralf 2015.10.18. 14:01:15

"Sokan nem nagyon igyekszünk, hiszen minek is? A fizetés kevés, nem is magamnak dolgozom, stb. - indok mindig van bőven. " Ne feledkezzünk meg azokról a munkaadókról sem, akik ezt elnézik és hagyják. Mert belőlük is hiányzik a siker iránti vágy és az igényesség. Ők ártanak igazán az ország versenyképességének. A dolgozó csak megetszi a maximumot, amit muszáj, nálunk is, Amerikában is.

Babette anyó húsdarálója 2015.10.19. 10:04:44

Billgeci? Más szellemi termékével lett naggyá... Van valami amit nem lopott?

Prezi? Billgeci egyik termékét porolta le és adott neki más kinézetet...

Garázscégek? Valakinek fenn kell tartani a garázst. Általában a szülők. Valakinek fizetni kell a csemete életét amíg a "nagy projekt" akár évek alatt beindul...

Rég elmúlt már az az idő, amikor volt egy dollárod és milliomos lettél belőle. Ha nincs pénzed (neked vagy a szülőnek) az indulástól azonnal ketyegő sarcokra akkor bachatod a nagy ötletet.

Rokon régen pampogott, hogy miért nem vállalkozunk, a Pista fia is milyen jól beindult. Kérdés: Üzlethelyiséget honnan vette?
Válasz: Hát azt a szülei vették neki.

Pusszantlak drága... Nem mindenkinek voltak, vannak milliókat bedobó szülei...

Marcus015 2015.10.19. 10:52:09

A szerző túl egyoldalúan - csak a negatív oldalt látva - jellemzi a "szocialista munkahelyek" megnevezéssel jelölt társadalmi viszonyokat (nem beszél az akkori társadalmi viszonyok egyéb apektusairól) és ezt hasonlítja a mai magyar kapitalista valósőág túlságosan egyoldalúan festett - csak a pozitív oldalt látó - képével. Természetes következmény ezek után hogy a kapott eredmény torz. Érdeklődéssel olvastam volna hogy mi a szerző elképzelése a TELJES mai lakosságról, nemcsak a vállalkozókról.

Kovács Olivér 2015.10.19. 11:22:17

@Babette anyó húsdarálója:
Whatsapp. Google. Facebook. Egyik sem volt sehol pár éve, és egyik mögött sem álltak milliomos szülők. Ez ugyanígy igaz az Apple-re és a Microsoftra is - ha azt hiszed, hogy a lopás, vagy a szüleik pénze miatt nőttek ekkorára, akkor nagyon el lehetsz tévedve. :)

Kovács Olivér 2015.10.19. 11:30:06

@Marcus015: A szerző egy rövid posztot írt egy társadalmi jelenségről. Egy blogposztban nem készítek teljes társadalmi analízist, nem ez a megfelelő csatorna hozzá. Természetesen lehet találni pozitív oldalt a 89 előtti viszonyokban, meg negatívat a maiban is, bőséggel, csak a poszt nem azért íródott, hogy ezeket pontról pontra összehasonlítsa. Hanem azért, hogy rávilágítson: a tulajdonosi mentalitás lényegesen motiválóbb a valódi érték előállításában, mint ha valaki foglalkoztatott, és ennek a motivációnak a kibontakozásához a jelenlegi viszonyaink cseppet sem kedveznek. Pedig ez jelenthetne érdemi kitörési lehetőséget az ország számára.

Marcus015 2015.10.20. 10:09:44

Ha a cikk fő mondandója az hogy a tulajdonos motiváltabb mint a foglalkoztatott akkor azzal egyetértek. Ez így volt 1989 előtt is és így van később is.

Polgári Konzervatív Párt

Honlap: pkp.hu
Facebook
info@pkp.hu

Számlaszám: 10918001 - 00000074 - 87840006

PKP-blogok
hafr.blog.hu
digipenna.blog.hu

Csatlakozz!

Csak veled lehetséges a változás.

Minden önkéntes munkára, tudásra szükségünk van: ha úgy érzed, hozzá tudnál járulni a közös munkához, írj nekünk!

Jelentkezem

Kövess!

Tudj meg még több részletet a PKP álláspontjáról!

Támogass!

Kérjük, támogasd a munkánkat adományoddal!

Számlaszámunk:
10918001-00000074-87840006

A közlemény rovatban tüntesd fel: Támogatás.

süti beállítások módosítása