A Polgári Konzervatív Párt blogja (pkp.hu)

Rádió

2016. február 06. - Hidvégi Mihály

A hét egyik reggelén itt a délvidéken autóztam rádiót hallgatva.

Milyen jó volt épkézláb reggeli műsort hallgatni! A Szabadkai Magyar Rádiót hallgattam, s köszönöm azt, hogy ismét embernek érezhettem magam, nem agitálandó tárgynak.

gesg8201.jpg

Színes volt a reggeli műsor, zenét is sugároztak, úgy, mint régen a mi adóinkban is, hallottam Oláh Ibolyát, az Illést, Koncz Zsuzsát. Amikor beszéltek, emberi szót hallottam, nem gyűlölködő politikai késztetésű agymosást. Köszönöm SZMR!

Régebben mindig a Kossuth rádiót hallgattam, de mióta az agit-propaganda eszköze lett, azóta ha tehetem inkább másba hallgatok bele. 

Korábban szerettem a Kossuthot. Jó volt hallani, hogy a megszólalók műveltek, okosak, szépen beszélnek, olyan témákat érintettek, amelyek érdekesek, közszolgálatiak: adnak a hallgatónak. Hozzá kell tennem a valódi érzéseimhez, mai tudásomhoz, hogy több délelőtti és délutáni adás még ma is megfelel az előzőekben leírtaknak. De a reggeli műsor már egyáltalán nem, a közélettel foglalkozók sem. Sőt. 

Reggelenként két műsorvezető szokott lenni, mostanában van egy harmadik is, az ő nevét nem tudom. Leghírhedtebb a szememben a nő ember (hogy finoman fogalmazzak), Kocsis Éva, a miniszterelnök úr alákérdezője. Hát, mit ne mondjak, ha meghallom a hangját, már felemelkedik a gyomrom. Borzalom a stílusa, borzalom az, hogy egy ország közszolgálati rádiójában ilyet megengednek. 

Szokott meghívni úgynevezett ellenzékieket* beszélgetni.  Felháborítóan a szavukba vág, teljesen elnyomja őket, hogy ha valamit mondani akarnának, annak a tizedét nem tudják elmondani, a közszolgálatiság szégyene amit tesz. Egyáltalán nem a véleményükre kíváncsi, minden riportjából az érződik, hogy a jelenlegi politikai rendszer az egyetlen megfelelő: ez az agymosás. AGYMOSÁS, hogy mindenki értse. Épp olyan, mint volt a szocializmusban: ha valaki kételkedett abban, hogy ott úgy jó, az minimum bolond volt. 

S ugyanez a mai helyzet is. Aki másként gondolkodik az vagy hazaáruló vagy bolond, az a magyarság ellensége, söpredéke. S itt a felelőssége Kocsis Évának, Kiss Gábor Istvánnak, a kocsiséváknak: a gyűlöletet hirdetik a magyar nemzet körében, részesei egy hazug politikai propagandának. Milyen gyűlölettel szólt hozzám egy korábbi poszt után Éhes Ló! Nem gondolja, Éva, hogy az Ön munkája is benne van Éhes Ló gyűlöletében? 

Borzalom. Meddig tűröd még ezt, Magyarország? Nem kéne saját kezedbe venni a sorsodat? 

* ellenzéki: a PKP értelmezésében sok, magát ellenzékiként feltüntető párt, politikus tulajdonképpen Őfelsége udvari ellenzéke, csak azért vannak, kellenek, hogy valódi ellenzék híján asszisztáljanak a rendszer működéséhez. Valódi ellenzéket egy önálló, demokratizmust és piacgazdaságot egyaránt tisztelő s kívánó jobb- vagy akár baloldali párt jelenthet.

Hidvégi Mihály

Kapcsolat

 

A bejegyzés trackback címe:

https://pkpkozosseg.blog.hu/api/trackback/id/tr148364432

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Netuddki. 2016.02.07. 13:01:51

Már évek óta csak közpénzből sikkasztott fideszmédiának hívom a valamikori Kossuthot. Ugyanaz mehet ott is mint a simicskás hírtévében:
index.hu/kultur/media/2016/02/06/hir_tv-s_vezeto_az_igazsag_az_hogy_kiszolgaltuk_a_rendszert/
Csak éppen közpénzen. A simicskát is azért dobták az orbánék mert megszállták az ecceri "köz" médiát.

Elképesztő amúgy ami a fideszrádióban megy. Nem lehet úgy bekapcsolni reggel, délben, este, hogy ne a migránsok legyenek a téma, és ezzel összefüggő német és angol belpolitika. Ami engem rohadtul nem érdekel.
Az ütközőt is teljesen széjjelqrták. Előbb az 2istennemverbottel2 obersovszkij, most meg a volt kádéenpés szóvivő halászzsuzsa. Akik már eleve maguktól olyan hülyék, hogy az orbán valagát nyalják (nyalták). Tetves, tolvaj fideszes szarháziak! Ennyi.

Netuddki. 2016.02.07. 13:04:08

@________________: Sajnálom, de ezek a fideszes tolvaj bűnözők ezt hozzák ki belőlem, és akkor még egészen kulturált voltam.

Szalay Miklós 2016.02.07. 13:19:29

Apropó, itt egy írás az érdekek erejéről, arról hogy sokkal inkább azok mozgatják a világot, mint az eszmények.

egyvilag.hu/temak.shtml#temaid071

(A legfelső sor a kép tetején, "Érdekek". Az írás doc és pdf formátumban tölthető le. Ez egyébként egy nagyobb mű egy darabja, mely megpróbálja módszeresen, de azért érthetően elmagyarázni, hogyan működik a világ.)

Netuddki. 2016.02.07. 13:35:53

@Szalay Miklós: te most akkor a blogon hirdeted a szaros könyvedet?

Francois77 2016.02.07. 14:45:53

hallgass Klubrádiót, vagy nézz bele néha az Egyenes beszédbe :) egyébként nem is értem, annyi más van, ami nem Kossuth, ha nem tetszik, minek kínzod magad?

Alick 2016.02.07. 14:51:54

De jó, hogy 30 éve nem hallgatok rádiót! :)

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2016.02.07. 14:53:42

Bezzeg a Feri alatt, milyen jó volt minden!

ursus artos 2016.02.07. 14:58:47

Kocsis Éva például egy szót sem szokott szólni, amikor a DK-s Vadai Ágnes beszél....

Meridian74 2016.02.07. 14:58:54

@Francois77: Klubrádió? Az meg a gyurcsányrádió. Kösz, semmi különbség a klub és a kossuth között. Mindkettőnél mélysötétség honol.

Brandon Frazer 2016.02.07. 15:18:30

Sajnos igaz. Olyan most a Kossuth, mint a HirTV volt, mielőtt kisétált belőle a Fidesz. A Fidesz előtt a HírTV is nagyon jó volt. Ami a kormányhoz köthető média, az mind szar lett. Mondom ezt úgy, hogy leszarom a politikás és egyik párt sem érdekel. És igen, tudom, hogy nincs alternatíva, de attól még a szar nem lesz jobb, ha mindegyik szar.

Francois77 2016.02.07. 15:18:56

@Meridian74: a Kossuthról én nem tudok nyilatkozni, de a Klubrádiónál valóban sötétség honol. azért is szoktam hallgatni, mert kabaré helyett jó. viszont ha így állsz hozzá, akkor maradnak a kisebb helyi rádiók, nincs az sehol megírva, hogy nagy és hallgatott médiumot kell hallgatni. vagy van mp3, cd...

Hidvégi Mihály 2016.02.07. 15:42:42

@Francois77:

Hallgassak mást, Klubrádiót, nézzek más tv-t mint a közszolgálati?

Nem, nem! Ragaszkodom a közszolgálati rádióhoz, tv-hez, ragaszkodom a hazámhoz! Nézzen ATV-t Orbán, hallgasson Klubrádiót Orbán, takarodjon Magyarországról Orbán, ne én!

Én rengeteget dolgoztam itt, bárhová megyek a környékemen, mindenhol a munkáim köszönnek vissza, előbbi sz.rjankó pedig csak bajt hozott erre az országra, nem hogy nem dolgozott egész életében, két szalmaszálat nem tett keresztbe egész életében, hanem gőgjében ellopta még a rádiómat, tv-met is. Takarodjon innét!

Hidvégi Mihály 2016.02.07. 15:47:28

@Brandon Frazer: Leszarod, barátom? S arra gondoltál-e már, hogy azért tartunk itt, hogy az egész országot ellopták tőlünk (lassan nemcsak tőlünk, de a gyerekeinktől, unokáinktól is ellopják hiszen olyan hátramenetet hajt végre az ország), mert az átlag magyart nem érdekli a politika, nem érdekli az, hogy mi veszi őt körül: normál emberek vagy gazemberek.

Rossz helyre tévedtél, ez itt egy politikai párt, a Polgári Konzervatív Párt tagjai által szerkesztett blog, nem jókedvemből írogatok itt, hanem azért, hogy minden a helyére kerüljön ebben az országban: Orbán a börtönbe, s mostani helyére pedig egy becsületes ember.

Netuddki. 2016.02.07. 16:18:17

@Primátor: "Szar lúzernek lenni, mi?"

Lúzer vagyok nem bűnöző...

Bernik 2016.02.07. 17:06:01

@enpera:
Megpróbálom a lehető legegyszűrebben megfogalmazni a kérdést, hátha sikerül megértened: Ha Feri alatt jobb lett lett volna és nem csupán annyit, hanem még utálatosabb bűnöket követtek volna el Gyurcsányék a magyar nép ellen - például rendeleti kormányzást vezettek volna be, betiltva az Orsszággyűlést, elkobozták volna a nem kormánypárti tévéket, rádiókat, sajtót, bárkinek a magánvagyonát és a határokon se ki-, se be nem engedtek volna senkit a Kedves Vezér külön engedélye nélkül, akkor mindez jogossá tenné, hogy Orbán UGYANEZT csinálja, ahogyan a szándéka ellenére nyilvánosságra került - törvényellenesen titkosított - törvénytervezetében áll!?
Még egyszerűbben: az egyik undorító gyilkos maffia által elkövetett bűnök felmentik a másik undorító gyilkos maffiát az általa elkövetett bűnök alól? Nehéz kérdés?

sutyerák 2016.02.07. 17:21:18

@Bernik: nem nehéz.
az egyik egy rabló maffiabanda a kormányzást bitorolva,-a másik meg nem az.

fidesz maszop dk egykutya 2016.02.07. 17:52:53

@enpera: tehát ferinél nem jobb a viktor? Egyetértek :)

Bár ferinél a köztv-n csak a pártkelte volt propaganda, most meg az egész adó. Na meg a klubrádió sem közpénzből ment...

ulpius66 2016.02.07. 18:03:34

Húúúú..Hídvégikém B+!

Te egy bonyolult figura lehetsz!

Nekem pl. rendkívül tetszik a Kossuth és azzal ébredek, azon alszom el....

..és kibaszottul nem tetszik az ATv, Klubrádió, stb...azt meg nem nézem, nem hallgatom....és boldogan élek!!!!!!

Hídvégikém!

Neked is azt javaslom: nézd, hallgasd azt ami tetszik, és máris boldog lehetsz!!!
(és arról cikket, írni, hogy itten minden szar....hát embere válogatja, ha mán eccer írsz, írj arról, hogy milyen isteni hallgatni, nézni az ATV-t, Klubrádiót, stb, stb....)

mirhó 2016.02.07. 18:22:42

Nekem tetszik a Kossuth rádió, ezt hallgatom a kocsiban is. Ha nem érdekel, kikapcsolom. Itthon vagyok a hazámban, dolgozom, közösséget építek. Nem gyűlölködöm, elviselem, hogy másnak más a véleménye, és nem tartom a világ végének, ha nem azoké a politikai hatalom, akikre én szavaztam. Nem vagyok frusztrált, nem nevezem ezért a hazámat semmiféle isztánnak, nem kedves vezetőzöm, basizom, se nem gecizem, se nem törpézem. Nem gondolom, hogy a politikus nem dolgozik, hogy csak lop.
És nem gondolom, hogy a Kossuth gyűlöletet kelt, sőt azt gondolom,hogy akik ezt gondolják, azok már tele vannak gyűlölettel, és lassan már magukat sem tudják elviselni. A kedves szerző pedig válasza nyomán olyan, mint az agresszív kismalac, amikor beleesett a gödörbe. Odamegy a nyuszi, benéz és azt mondja: várj kismalac, mindjárt kihúzlak. A kismalac ekkor földhöz vágja magát és így kiált: nem várok!

2016.02.07. 18:34:45

@enpera: "Bezzeg a Feri alatt, milyen jó volt minden!"
Ezekhez képest még Feri alatt is jobb volt minden.

Amúgy ezzel gondoltad védeni a fideszt? Szerinted a fidesz azért tehet meg bármit, mert amazok sem voltak szentek? De nem arról volt szó bakker, hogy ezek jobbak lesznek? Ha meg ugyanolyanok, sőt rosszabbak, akkor amazokat mi a francért kellett leváltani?
Gondolkozzál már mielőtt leírsz valamit!!

2016.02.07. 18:36:55

@Meridian74: "semmi különbség a klub és a kossuth között."

Dehogynem. A Kossuth közpénzből üzemel.

csak egy néző 2016.02.07. 18:52:00

@ulpius66:
És napjában többször is mantrázzátok, míg hallgatjátok a Kossuth rádiót.DDD

coub.com/view/3iha8

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2016.02.07. 19:05:10

@Bernik: nem mentik fel, de akkor senki sem ajvékolt, az a bajom

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2016.02.07. 19:05:54

@Ylim: a fidesz nem próbál megölni mert kimentem az utcára

MTA rendes tagja 2016.02.07. 19:14:42

Kocsis Éva és Kiss Gábor István korrektek.

abecede 2016.02.07. 19:21:00

Kocsis Éva megtanult már beszélni? Mikor feltűnt a Kossuthon állandóan lihegett, és sűrűn belebonyolódott a saját - gondolom ott rögtönzött - mondataiba. Bár mindegy is, engem már nem idegesít vele.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2016.02.07. 19:35:59

Régen a megszólalók azért beszéltek szépen, mert volt mikrofonvizsga, nem engedtek oda minden jöttmentet.

csak egy néző 2016.02.07. 19:58:53

@Online Távmunkás:
Ez ma már nem feltétel sem a rádióknál, sem az MTI -nel.
A megvásárolható hírcsomagban pl van egy Szelják Szilvia nevű hírolvasó luvnya, aki képes volt a Kéthely és Vidéke Takarékszövetkezet botrányának a hírét így bemondani a rádióban, hogy "Kétheli és vidéke"
Vajon Keszthely nevét, hogy mondaná be?

Gyorgy Nagy 2016.02.07. 20:16:31

Klub rádiot vagy a gazdaságit kell hallgatni nem a seggnyaló megélhetésivel teletüzdelt közszolgálatiakat kik èjjel nappal HAZUDNAK.

csak egy néző 2016.02.07. 20:59:14

@ulpius66:
Ugye Bencsik nevű firkász haverodban nyoma sincs a gyűlöletben vagy a kis G..i Fodor cikkében sem.

m.cdn.blog.hu/of/offforever/image/79c54866f3d97cffb634a8b4ce6ba78b.jpg

2016.02.07. 21:24:02

ulpius úrtól elköszöntünk, várjuk vissza más nicknéven. ja igen, elfelejtettem közölni, hogy mostantól nem fogjuk tűrni az agyatlan trollkodást. fideszesnek, jobbikosnak lenni bátran lehet, kritizálni minket még inkább. személyeskedni céltalanul viszont mostantól nem.

micsoda? 2016.02.07. 21:29:51

Végre, hogy valaki szóvá teszi a Kossuth rádió műsorát. Számtalanszor gondoltam már, hogy bejelentkezem egy szóra, de mire odáig jutnék elmegy az indulatom.
Reggelizés közben is csak azt hallom, hogy mennyire jó nekünk most, Amikor a riportalany elkezdi a kommunizmust szidni, akkor már tudom, hogy nem érdemes őt tovább hallgatnom.

Kocsis Éva? Felkészültnek tartom, nekem azzal sincs bajom, ahogy kezeli a műsort. A hanghordozása az, ami nekem idegesitő. Szerintem Ő is érzi, mert esetenként elfogadható.

A vasárnap reggeli politizálás érdekes módon, nem tünik fel a kisebbik kormánypártnak. Vasárnap az egyház szerint is ünnep.

Sajnálatos, hogy nincs a nyugdíjasoknak műsora, helyette - ebédfőzés idején - , van a "Vendég a háznál". Sok esetben kamaszokat szólaltatnak meg, amikor azoknak ebben az időben iskolában lenne a helyük. Őszintén szólva azt sem értem, miért kell a déli órákban az "Ütköző" . A magasröptű vélemények rítkán ütköznek, de aki érti, az ilyenkor a munkahelyén van.

Véleményem szerint a Kossuth rádió műsora úgy rossz, ahogy van.:)

micsoda? 2016.02.07. 21:45:46

Bocsánat, hogy valami jót is írjak:). Az" Ütköző" műsorvezetői szerintem jók, és a hírolvasók úgyszintén.

Narancsszínű karlendítés 2016.02.07. 23:40:08

Az Ütköző irányított,alákérdezős műsor,Lóbersowszki hangját hallom belőle.
A hírolvasók összevissza bakiznak,ha 4-5 órát hallgatod,rájössz.
A délelőtti szerkesztett műsorok szerintem jók,Farkas Erika műsorai is.
Az óra és óraöt közötti ordas hazugságok + a déli hírek visszataszítóak.

szamaritánus 2016.02.08. 08:43:08

@mirhó: minden szavad arany, kar, hogy erre bezzeg senki nem reagalt...

fidesz maszop dk egykutya 2016.02.08. 10:15:01

@ulpius66: @mirhó: tök meglepő, hogy a fideszbuzik imádják a kossuthot, hiszen az megy rajta amit ők szeretnek: pártpropaganda. Ja nem, nem meglepő :D

Merlot 2016.02.08. 11:05:32

Ezt írta a blog szerzője: "Kocsis Éva, a miniszterelnök úr alákérdezője. Hát, mit ne mondjak, ha meghallom a hangját, már felemelkedik a gyomrom. Borzalom a stílusa, borzalom az, hogy egy ország közszolgálati rádiójában ilyet megengednek. "

Nem lehet ehhez sokat hozzátenni. Egyetértek.
Kívánom, hogy ez a seggnyaló picsa ugyanúgy repüljön onnan pár év múlva, mint azok a valódi rádiósok, akiket ez a kurzus - illetve vazallusaik - rúgtak ki 2010 után.

mirhó 2016.02.08. 11:42:23

@fidesz maszop dk egykutya: Pont erről írtam. Szerintem normális vitát ilyen stílusú emberrel, mint te nem lehet folytatni. Persze írhatsz így, de én nem szeretem az ilyet, mert megbélyegző. Azzal, hogy rögtön minősítesz, ráadásul trágár módon, rád vet rossz fényt, és azokra, akiket te támogatsz (s nem tudom, hogy kit támogatsz, igazából lényegtelen is.)
A Kossuthot elítélőkből ilyenek jönnek ki, mint "fideszbuzi, seggnyaló picsa, hírolvasó luvnya, g..i, széjjelkúrták", a velük nem azonos politikai oldal képviselői pedig "tetves, tolvaj fideszes szarháziak", "a maffia képviselői".
Na, most gondolod, hogy ezek után normális ember azt szeretné, hogy azok kerüljenek hatalomra, akik ezt a stílust képviselik?

fidesz maszop dk egykutya 2016.02.08. 12:26:49

@mirhó: "elvtárs" nem kell itt színészkedned, átlátok rajtatok. Nem először látok az elején újreggel finoman kezdő, fideszbuzit (vagy akár maszopbuzit). Mindig rosszul kezditek, mert úgy felszopjátok az imádott tolvajpártotokat, hogy rögtön le lehet vágni honnan fúj a szél.

"Elvtárs" a leírt gondolkodás ("ahol nem mi vagyunk, ott az ellenség") rátok jellemző, nekem pl nem azonos politikai oldal a jobbik, vagy pl a munkáspárt, még sem mondom maffiának, tolvajpártnak, (ellentétben ti minden nem fideszes, vagy az elleni kezdeményezést gyurcsánysoros, stb. összeesküvésének mondjátok.) Csak azt a pártot ami tényleg az. A fideszed egy tolvaj, maffiózó, hazaáruló párt, követői pedig húgyagyúak, és hasonló tolvajok, és haszonlesők vegyes keveréke, gyakorlatilag ugyan az mint a maszop, dk és hívői.

csak egy néző 2016.02.08. 12:42:41

@mirhó:
Egyem a kis érzékeny lelkedet hazafy komám.
Ennek az 5 számú vezető pártunk tagjának a stílusa ugye semmi kívánnivalót nem hagy maga után,

444.hu/2016/01/13/konzervativ-polgari-gondolatok-arrol-ki-mit-csinaljon-iden#

de említhetném Bencsik elvtársat vagy G. Fodor stílusát is.
"Na, most gondolod, hogy ezek után normális ember azt szeretné, hogy azok kerüljenek hatalomra, akik ezt a stílust képviselik?"
Akkor most, hogy is van ez?

Netuddki. 2016.02.08. 13:23:22

@Felcsút mocska: Az "Ütköző" már régen nem az ami a neve alapján lehetne.

Ma is valami 2 hakapeszi dumált a görögökről. Olyan szinten, hogy az egyik el is szólta magát, hogy ő nem tudja mi van ott, de utánanézett mert jött a műsorba. Közben azért belefért némi EU köpködés is.
Úgy látszik kicsit pihentetik a "migránsokat", ezért vették elő a görögöket. Reggel is ez ment, gyorsan ki is kapcsoltam, tökömet érdeklik a görögök, kapják be.

Totálisan érdektelen műsorrra szórják el a közpénzt. Mintha nem lenne bőven belföldi téma, de az ugye kellemetlen a "kormányzó" pártra nézve.

Utána a hírekben a pinokkió azt mondta, senki ne higgye, hogy az oktatásban visszatérnek a 10-20 évvel ezelőtti rendszerre. Nem mintha bárki is ezt akarná.
De legalább valaki kikérné magának, hogy ostoba, tehetségtelen református "lelkészek" hazudoznak össze-vissza.

Moin Moin 2016.02.08. 18:57:06

...Nem kéne arról írni inkább, hogy:
1.) Tegnap a párt elnöke lemondott és (nyilatkozata szerint) otthagyta az egész kócerájt.
2.) Mivel a PKP gyakorlatilag (kb. 99%-ban) belőle táplálkozott, ez azért elég nagy lyukat üt a ladikon.
3.) Ki veszi át a dzsunka kormányát?

...Mert bármi más téma ebben a kritikus helyzetben (amíg a fentiek nem tisztázottak) marginális!:-)

Hidvégi Mihály 2016.02.08. 19:43:13

@Moin Moin: Tévedésben vagy.
Ez a bejegyzés szombaton délelőtt született, nemigen tudtam, hogy Péternek mik a tervei vasárnapra virradóra.
Kedves M.M. Kócerájnak nevezed a PKP-t, üsse kavics. Hadd "köszönjem" meg kedvességedet, de azért mégis megkérdezném, hogy te, aki ugyanúgy a pokolba kívánod Orbánt s bagázsát mert te is tudod, mennyi bajt hoztak s hoznak az országra, nos, nem inkább drukkolni kéne ennek a kis bagázsnak, egyem a lelked, nem inkább pozitívan kéne hozzáállani? OK, amúgy, elég tökös gyerekek vagyunk, tehát nagy baj nincs ha szúrsz egyet, de amilyen progresszíven megfogalmaztad a saját gondolataidat anno a blogodon, hát olyan hátramozdító vagy itt. Üsse kő, ha így kerek a lelkivilágod, hát legyél ilyen.
Nos, Péter nem hagyta itt a PKP-t, az elnökségről mondott le, nem ugyanaz. S az indoka is teljesen érthető, ne mondjam progresszív.
Belőle táplálkozott a PKP? Sokat jelent a PKP-nak a szellemisége, ez továbbra is meglesz, don't worry. De vagyunk még páran a gáton, ne aggódj, persze vannak ilyen hozzám hasonló konyha-politikusok is, nos, lehet épp ez lesz a nyerő? Elég sok fineszes politikus volt már ebben az országban, egy kis vérfrissítés ráfér már Hunniára.

Ki lesz a dzsunka kormányosa? Meg tudod időben, de még egyszer mondom ne aggódj, gyakorlatilag nem változott semmi. Péter a szakmáját, a filozófiát eztán sem fogja elhagyni, ez biztos, az, hogy nem blogon ír, ez már részletkérdés. A blogon kívüli terjeszkedésünk fontosabb, mint a blogtér, gép előtt ülve csupán soha nem fogjuk Orbánt az őt megillető hely elfoglalására késztetni.

Hidvégi Mihály 2016.02.08. 19:46:34

@Moin Moin: Marginális?!

Normális?! Ember!!!

Erre nem tudok düh nélkül reagálni, neked lehet marginális az ország elrablása, az állam tönkretétele, rablóbandává süllyesztése, a rádió és az egész szabad sajtó kinyírása, húúú, harapni tudnék szinte, hogy marginális! Te vagy marginális, ember, ha ilyet mersz írni nekem!

Friss topikok

  • Éhesló: Több vezetőtök van, mint tagotok. Biztosak vagyotk abban, hogy ami nem ment vörös, kék, zöld rongy... (2018.04.13. 09:13) Összefoglalás
  • Skankhunt42: @Moin Moin: jaja te ott voltál a születésénél! vagy ami mégjobb, elolvastál egy könyvet és már sza... (2017.03.20. 11:11) A vállalhatatlan vélemény szabadságáról
  • Hidvégi Mihály: @Mei Ling: Így van ahogy mondod, én is csak tisztelegni tudok a Momentumosok teljesítménye előtt. ... (2017.02.21. 21:24) No-limpia ... No-rbán!
  • Kuviklacz: @Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Ahhoz meg Orbán rendszerének semmi köze, hogy tudták (nem mos... (2016.10.27. 20:13) Demokrácia, jogállam