Október hatodika van. Tegnap este beraktam a mosógépbe a két blúzt a gyerekeknek, mert ma fekete-fehérbe kell menni a suliba. Megemlékezés egy órában, a többi tanóra meg lesz tartva. Számolgattam, hogy vajon a torna elmarad-e legalább az egyikőjüknek, mert akkor eggyel kevesebb kell a héten, jobban állok a mosással. Vajon mit lehet még elmondani erről az ünnepről egy iskolai megemlékezésen?

Október hatodika. Nem "igazi ünnep", mert nincs munkaszüneti nap. Felnőttként nem gondolkodunk róla valami sokat. Ha valakinek nincs iskolás gyereke - akinek ünneplőben kell menni és aki egy órában megemlékezésen fog résztvenni -, talán észre se nagyon veszi. Egy cikk valamelyik lapban. Kétperces összefoglaló a tévében. Valamit megkoszorúztak, felavattak. És persze mindig-mindig ugyanaz a rajzolt tabló: a tizenhárom aradi vértanú, mint egy osztályképen. Nehezen megjegyezhető nevekkel, csupa idegen hangzásúval. Kvízkérdést lehet belőle összerakni, hányan ismerik fel. Legalább a neveket, ha az arcokat nem is hozzá. Lassan többen vannak az országban, akik a kvízt le tudnák programozni, mint ahányan helyesen kitölteni.

Október hatodika. Napok óta töprengek, mit jelent nekem. Mit jelent az országnak. Mit jelent neked, honfitársam?
Beugranak szavak: hűség, kitartás, önfeláldozás, ragaszkodni az elveinkhez. Meg persze az, hogy a többségük nem is volt magyar. Ezek mind rendkívül fontos dolgok. De mint annyiszor, most is azt érzem, hogy a példaképpé válás és a példaképek kiválasztása nehéz ügy. Mert aki példakép, hős, "annak könnyű" - ő különleges, én viszont csak egy hétköznapi ember vagyok. És hétköznapi emberként nagyon is ragaszkodom az életemhez: meghalni riasztó dolog akkor is, ha a cél szent volt. De akkor mi az, amiért ők mégis fontosak lehetnek nekünk? Akkor is, ha ez már egy más világ, más körülményekkel?

Ez a tizenhárom ember nem meghalni akart. Ők "csak" úgy látták, hogy az országunk nagyon rossz helyzetben van, az emberek szenvednek, szükség van a változtatásra. Legjobb tudásuk és tehetségük szerint azt tették, amiről meg voltak győződve, hogy az országnak és a lakóinak boldogságot, felemelkedést hoz. Ami jobbá teszi ezt a helyet, ahol élünk.

Október hatodika. Nemcsak hősökről és vértanúkról szól. Emberekről, akik nem kifogást kerestek, hanem vállalták a saját feladatukat a közösségükért. És ebben nem sokban különbözünk tőlük. Mindannyiunknak van feladata. Néha egészen pici. Csak egy szemetet kell felszedni az utcáról, egy függönyt megvarrni az iskolának, egy széket venni a rendelőbe, a szomszéd nénit elkísérni az orvoshoz. Nyitott szívvel és nyitott szemmel járni - és vállalni a feladatot. Mert ma is szükség van mindenkire, hogy ez az ország, ahol élünk, jobb hely legyen.

Atzél Mária