Olvasom a minap, hogy Farkas Flórián, valamint az Országos Roma Önkormányzat és a Türr István Képző és Kutató Intézet milyen hatékonyan osztja be az adófizetők pénzét, amit címke szerint azért kaptak, hogy a hazai cigányság felzárkózását segítsék elő belőle. Fú, de felzárkóztathattak. Idáig hallatszott, hogy csak úgy sistereg az a tengersok felzárkóztatás.

Komolyan, kinyílik az ember zsebében a bicska.

Nem tudom nem észrevenni, hogy a többségi társadalom Gyurcsány és Orbán kormányainak árnyékában Kolmopár Orbán és Farkas Flórián ugyanazt a mocskos játékot játssza. A különbség maximum annyi, hogy kevesebb pénzzel és hatalommal. Azok pedig, akik javát szolgálni hivatottak, még tehetetlenebbek. A lóláb meg még jobban kilóg. 900 millió Forint „társadalmi befogadás szemléletét megerősítő módszertani tréning”-re, fejenként 750 000 (!!!) forintért? Teljesen madárnak néztek mindenkit, srácok?

Kezdjük az elején: eleve utálom azt, hogy a megkeresett pénzem egy óriási hányadára egyből rátenyerel az állam, belemászva az arcomba, és azt üvöltve a fülembe: „ez nekünk JÁR!!! Majd MI jobban tudjuk, hogy hol a te pénzed a legjobb helyen!”. Gondolom a felcsúti kisvasút talpfáiban lehet valahol, vagy az óriási kihasználtságtól majdnem szétpukkadó debreceni stadion üléseiben. Vagy például ilyen tréningekben.

Mielőtt rám sütné valaki, hogy azt akarom kihozni, ne adjunk egy forintot sem sem az államnak, sem a rászorulóknak: nem, nem ezt mondom. Mindannyiunk közös érdeke az, hogy az ország valamennyi polgára kihozhassa magából legtöbbet, és a társadalom értékes tagjának kijáró méltósággal, kiegyensúlyozottsággal, és az ennek megfelelő emberhez méltó körülmények között élhesse az életét. Mint embertársunk felé mindez morális kötelességünk is – hogy ezt mennyiben kell törvényileg előírni, arról már tudnék vitatkozni balosabb értékrendű ismerőseimmel. Úgy érzem, amikor egy keresztény gyökerű országban az állam által kell kikényszeríteni valakiből, hogy az életben őnála szerencsétlenebb helyzetből indulókkal szemben ne legyen teljesen közönyös, ott már valahol megette a fene az egészet. De ez egy másik kérdés, most nem mennék mélyebben bele.

Viszont akár az államon keresztül jut el egy ilyen szervezethez a pénz, akár magánadományokból, a lényeg ugyanaz: ezt a pénzt azért kapták, hogy a lehető legtöbb emberen segítsenek belőle (javítsatok kérlek, ha tévedek). Mivel végtelen sok ugyebár nincs a pénzből, előkerül a hatékonyság kérdése is, azaz ne csak VALAMI legyen a pénzből, hanem egységnyi pénzből minél több érdemi segítség, érték keletkezzen azoknak, akiken segíteni akarunk. Mindezek tükrében nem könnyű feladat eldönteni, pontosan mire költsük végül a rendelkezésre álló összeget, de azért megkísérlek egy leegyszerűsített, algoritmikus modellt adni a megoldáshoz:

1. Találj ki valamit, ami jó ötletnek tűnik!
2. Kutass, nézz utána, konzultálj szakértőkkel és az érintettekkel, gondolkozz el azon, hogy volna-e hatékonyabb módja a pénz elköltésének!
3. Van? Ha nincs, akkor költsd arra, és feladat megoldva. Ha van, akkor ugorj a 2. lépésre.

Mindennek pedig érdemes valamekkora időkeretet is szabni, hogy emberi időben legyen valami a dologból, de ez talán az egyik legkisebb gond. Az viszont erősen érdekelne, hogy a fenntebb leírt módszerrel mégis hogy a fenébe jöhet ki ez a tréning, mint megoldás? Mert ez így elképesztően abszurd, teljesen nyilvánvaló, micsoda hülyeség. Ez, így csak igen keveseknek lehet igazán jó, mégpedig konkrétan azoknak, akik a pénzt felmarkolják utána. Őket meg hadd ne azonosítsam már az egész cigánysággal.

A rendszerváltás óta kormányok jöttek és mentek, irtózatos pénzek mentek el a cigányság „felzárkóztatására”, lényegében bármiféle látható eredmény nélkül. Tudom, hogy valaki ebből azt fordítja le magának, hogy a hiba kizárólag a cigányokban van (ezzel a gondolatmenettel, úgy hallottam, egész komoly mennyiségű szavazatot be lehet húzni, de ebbe megintcsak nem mennék most bele). Nem vagyok hajlandó elfogadni az olyan narratívákat, amelyek egy egész népcsoportot bélyegeznek meg bűnösként - nagyanyám tudna mesélni, milyen szuper is volt, amikor a Beneš-dekrétumok miatt tömegével pateroltak ki embereket a saját házaikból, és űztek egy országgal arrébb csak azért, mert mind magyarok voltak, TEHÁT bűnösök is, ugye.

De hiszek az egyéni felelősségben is, és ugyanígy nem fogadom el azt a magyarázatot sem, amelyek teljes egészében a körülmények áldozataként állít be embereket, lényegében elvitatva tőlük a szabad akarat és döntés lehetőségét. Tény, hogy a motiváció, akaraterő szintén olyan erőforrás, amelyik valamennyi emberben egyenlőtlenül oszlik el, ez alól a cigányság sem kivétel. Ezért nem is gondolom, hogy bármilyen program sikeres lehet a felzárkóztatásra, amelyik „általában a cigányokat” célozza – mert nem „a cigányok” vannak, hanem emberek, különböző individuumok. Akik nem egyformák, és éppen ezért nem is lehetnek egyenlőek bizonyos területeken egymással, bármennyire is szeretnék úgy láttatni őket - bár eltérő okokból, de végsősoron ugyanúgy - bal- és jobboldalon is sokan.

Ha pedig így áll a dolog, akkor a hatékonyságot szem előtt tartva úgy gondolom, fel kell mérni, kik azok, akiknél a legkisebb támogatással a legnagyobb eredményt lehet elérni. Azokat támogatni, akiknél adott a motiváció, képesség, és sokszor csak egy kis lökés kell, hogy igazán kibontakoztathassák a bennük rejlő értékeket. Nem csak azért, mert a széles módon szétterített, „mindenkinek egy kicsi”-jellegű támogatások nem hoznak tartós, érdemi változást, és így csak a helyzet stagnálásához vezetnek. Hanem azért is, mert ahogy az USÁ-ban élő fekete kisebbség esetében is bebizonyosodott, kiemelt fontosságú, hogy létrejöjjön egy eleinte vékony, majd egyre vastagodó értelmiségi elit, aki a saját kisebbségének példaként szolgál, az ügyüket felkarolja, segíti, ezzel katalizálva az integrálásuk folyamatát.

Fontos tehát ennek megfelelően a legjobb módszerek megtalálása a fentebb említett célokra, és azok minél hatékonyabb alkalmazása, folyamatos fejlesztése. Így pedig az sehogy sincs rendben, hogy a pénz ömlik az ilyen egyszerre ostoba és ordítóan lopás-szagú hülyeségekbe, mint ez a „tréning”, és senki, soha nem mérte, volt-e ezeknek bármi értelme. Gyorsan kiderülne, mennyi is volt, ugye. Be kell látni, hogy a felzárkóztatásra szánt állami pénzek elosztása körül sertepertélő gazemberek nem segítői, hanem egyik legfőbb akadályai a voltaképpeni cél – az integráció - elérésének. Úgyhogy tudatos polgárként nézzünk a körmükre, és ne hagyjuk, hogy a pénzünket elcsalják, közben azok ellen hangolva, akik helyzetének rendezése egyaránt jól felfogott érdekünk, és erkölcsi kötelességünk.

Kovács Olivér