Blog

Tél Közlegény, a Hódító

2016. január 04. - Kovács Olivér

Nem sokan vannak, akik ne hallottak volna már Tél Tábornokról, az oroszok legrettegettebb csodafegyveréről. Rettenetes haragjával nem dacolhatott semelyik támadó sereg sem, amelyik megkísérelte elfoglalni őket: hiába verte tönkre Európa valamennyi nagyhatalmát Napóleon, hiába zúzott össze lényegében bármilyen nyílt ellenállást a náci Németország hadigépezete, ellene egyikük sem vehette fel a harcot. A napokon, heteken, hónapokon át süvöltő hóvihar, a csontig hatoló hideg, amelyben a végtagok le-, a tankban lévő benzin pedig megfagy, a természet olyan rettenetes csapása, ami ellen nem sok védelem kínálkozik. Ez Tél Tábornok.

background.jpg

Azért gondoljunk csak bele: legalább két lottóötössel ér fel az a tiszta szerencse, hogy nem ő érkezett Budapestre. Még csak nem is az volt, mint 3 éve (üljünk át egy másik kocsiba, ugye emlékszünk?). Valamivel nulla alá esett a hőmérséklet, és hullott néhány centicske hó. Nem hetekig, jóindulattal pár óráig. Az eredmény: elsöprő, megsemmisítő győzelem. Tél Közlegény, akit még puccernek sem vennének fel a Tábornok úr mellé, röhögve elfoglalta és megalázta a fővárosunkat. Megint.

Tél Közlegény nem valami kifinomult stratéga, aki gondos tervezés után a legváratlanabb pillanatban bukkan fel, aki oda sújt le, ahol a legvédtelenebbek vagyunk, és egy árva hólapát, annyi sem akad a környéken. Megjött januárban, egy olyan helyre, ahol valószínűleg az egész országban a legnagyobb az egységnyi területre eső hókotrók, mozgósítható emberek, sózsákok, és más egyéb védekező eszközök száma.

Akkor mi történhetett?

Semmi, csak a szokásos: ordító inkompetencia, hanyagság és érdektelenség a vezetés oldaláról, akik semmiből nem tanulnak. A városvezetés el van foglalva annak a – jelek szerint abszolút prioritást élvező – feladatnak a koordinálásával, hogy Simicska Lajos hirdetőoszlopait elbontsa. First things first. Mert hókotró, az ugye volna éppen (azt már meg sem merem kérdeni, honnan és mennyiért, de erről most ugorjunk). Feltételezem, némi gyakorlattal nem egy nagy művészet elvezetni sem őket, és a dübörgő gazdasági helyzetet ismerve biztosan mindegyikre lenne legalább 5 közmunkás, aki boldogan vállalná, de most valahogy egy sem jutott oda - az erre szánt keret talán egy pöttyet megcsappanhatott a nyári főszezonban, amikor általában olyan közfeladatokat látnak el, mint a fideszes urak földjein való robotolás. Vegyük észre: nem pénzkérdésről van szó most sem. Kellően szofisztikált módszertannal biztosan megbecsülhető jól közelítő pontossággal, hogy egy ilyen hókáosz mekkora bevételkiesést jelent a vállalatoknak, és így közvetve a fővárosnak – amiről le merném fogadni, hogy kisebb összeg, mint amiből el lehetett volna kerülni. Talán az egész kevesebbe fájt volna, mint egy MÁV-felsővezető egyhavi béremelése.

Ami hiányzik, az elsősorban – a kompetencia mellett – a szándék a helyzet javítására. Amíg a fővárost, és az országot egyaránt olyanok vezetik, akik ahelyett, hogy rápillantva az időjárás-előrejelzésre kiadnák a szükséges utasításokat a helyzet - lehetőségeinkhez képest - maximálisan profi kezelésére, inkább a nagyfőnök politikai ellenfelével folytatták a cicaharcukat. Nem tudnak, és nem is akarnak egyszerű, valamennyiünket érintő, mindennapos problémákat megoldani – de ennél nagyságrendekkel komplexebb kihívást jelentő olimpiát azért rendeznének. Komolyan, ahogy egyik kedvenc stand-uposom mondta erre: először csak egy mezei hétköznapot kellene. Nagy ez a város, de azért nem megoldhatatlan feladat. Csak egy olyan csapat kellene, amelyben megvan ehhez a szándék, akarat, és a kitartás, hogy ezt elérjék.

Aki a jogos kifakadáson kívül máshogy is tenne azért, hogy egy ilyen csapat felnőhessen, mert megunta, hogy évről-évre kontraszelektált, inkompetens, érdektelen gazemberek vegyék hülyére, akik elemi feladataik ellátására is képtelenek – nos, azokat szívesen látjuk magunk között.

1 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

almodhi 2016.01.05. 17:31:59

"a tankban lévő benzin pedig megfagy"

A poszt jó, sajnos a fenti félmondat kicsit árt a hitelességének. A benzin olyan -100 fok (Celsius) körül fagy meg. Abban már az oroszok is kesztyűt húznak... :-)

Polgári Konzervatív Párt

Honlap: pkp.hu
Facebook
info@pkp.hu

Számlaszám: 10918001 - 00000074 - 87840006

PKP-blogok
hafr.blog.hu
digipenna.blog.hu

Csatlakozz!

Csak veled lehetséges a változás.

Minden önkéntes munkára, tudásra szükségünk van: ha úgy érzed, hozzá tudnál járulni a közös munkához, írj nekünk!

Jelentkezem

Kövess!

Tudj meg még több részletet a PKP álláspontjáról!

Támogass!

Kérjük, támogasd a munkánkat adományoddal!

Számlaszámunk:
10918001-00000074-87840006

A közlemény rovatban tüntesd fel: Támogatás.

süti beállítások módosítása