Olvasom, hogy a minap 400 nap börtönre ítéltek (amely 800 ezer forint kifizetésével megváltható) valakit holokauszttagadásért. Emlékszem, amikor a törvényt meghozták – már akkor borítékolható volt, hogy mint egy színházban a díszlet részét képező pisztoly, ez is el fog sülni előbb vagy utóbb. Leszögezném rögtön az elején: ez szerintem vérlázító, és elfogadhatatlan. Hogy melyik: a népirtás tagadása, vagy a jogi következmény? Mindkettő. Hadd fejtsem ki.

Úgy vélem, a szólás- és véleményszabadság a nyugati civilizáció egyik legfontosabb vívmánya. Az unalomig ismételt emberjogi vonatkozásain túl ne feledjük, hogy tudományos és technikai fejlődésünk korai szakaszaiban meghatározó akadály volt a hiánya – Galilei tudna mesélni, milyen az, amikor tudod, hogy igazad van, de a regnáló hatalmasság dogmájával szembemész. Ma már az emberiség megnézhette maga is egy űrhajóról, hogy mégis mozog a Föld, és nem hiszem, hogy lenne olyan vezetője a katolikus egyháznak, aki ezt tagadná. Mindennek ellenére létezik egy társaság, a Flat Earth Society, amelyik a 21. században is magabiztosan kiáll a véleménye mellett, hogy a Föld márpedig lapos. Nonszensz? Nyilván az.

Itthon azonban többnyire nem ezek a vélemények kavarnak nagy viharokat, hanem azok, amelyek a milliók haláláért felelős történelmi tragédiát, a zsidó holokauszt megtörténtét tagadják. El lehet képzelni, ahogy mindazok keze ökölbe szorul ennek hallatára, akik rokonai, barátai vesztek oda benne, esetleg maguk is megjárták egy minden eddiginél szervezettebben és embertelenebbül működő rendszer haláltáborait. Akiknek esetleg ez önmagában nem volna elég, mert azt hiszi, ez nem az ő gondja, tudtán kívül is viseli a következményeit: az akkori Magyarország iparának kiépítésében oroszlánrészt vállaló zsidóság elhurcolásával óriási tudástőke tűnt el az országból. Számtalan vállalat teljes felsővezetése veszett oda, amelynek hiánya nem csak a háború ideje alatt fájt, de utána is hosszú évekig, évtizedeik – a szovjet megszállás aztán végképp feltette az „i”-re a pontot. Ami történt, az egész magyarságnak csapás volt, bármilyen hitű vagy származású is a kedves olvasó.

Épeszű ember nem tagadja, hogy a tragédia megtörtént. Mégis vannak, akik a legképtelenebb összeesküvés-elméletekkel és nevetséges indokokkal próbálják meg tagadni – amelyeket éppen olyan nonszensz hallgatni, mint azt, hogy a Föld lapos. Aki ilyeneket bizonygat, nem biztos, hogy gyakori vacsoravendég lesz normális társaságban. Mégis úgy vélem, börtönbe ezért mégsem zárhatjuk. Nem sújthatunk le a büntetőjog eszköztárával arra, aki hülye. Még akkor sem, ha egy fasiszta rendszer szószólójaként mutatkozik be. Ha ugyanis így tennénk, az egy öles lépés lenne egy ugyanilyen rendszer felépítéséhez – vajon mennyi időnek kell eltelnie, hogy elkezdjük tovább bővíteni a listát további véleményekkel?

Ennél mi jobbak vagyunk. Legalábbis merem remélni, hogy törekszünk rá. Már mi, a magyar polgárok és a társadalom – hogy a jelenlegi Fidesz-kormány mennyire motivált a gyűlölet és a feszültségek csökkentésében, azt szerintem nem kell bemutatni. Ezt a problémát ugyanis nem a jog szintjén kell kezelni. Ha elkezjük tiltani a vállalhatatlan véleményeket, nem fogjuk a problémát gyökerénél kezelni, és semmivel sem fog csökkenni az antiszemitizmus. A probléma alapvetően kulturális, szocializációs gond, úgyhogy ellene nem bírsággal és börtönnel, hanem oktatással és türelmes magyarázattal, illetve a gyűlöletkeltés nyilvános, és kérlelhetetlen elutasításával kell harcolni. Ha valakit csak a jog tart vissza, hogy tagadja a holokauszt megtörténésének tényét, már rég megette a fene az egészet.

Németországban most újra kiadják a Mein Kampfot, megtörve a 70 éves tiltást. Az eredeti szöveg változatlan benne – de amellett számtalan széljegyzet, magyarázat, hivatkozás található, amelyek rávilagítanak a csúsztatásokra, és cáfolják azokat a szemérmetlen hazugságokat, amelyekre a benne megfogalmazott náci ideológia felépülhetett. Mint mondják, aki akarta, eddig is elolvashatta – az internetről bárki letöltheti, gyerekjáték fellelni. Hasonló gesztusoknak volna itt az ideje itthon is, a törvényhozós pótcselekvés helyett.