Blog

Konyha-politizálás

2016. február 01. - Hidvégi Mihály

Hazádnak rendületlenül
Légy híve, oh magyar

Régen írtam már posztot. Valamikor volt egy saját blogom, akkor leültem reggelente s írtam. Aztán az megszűnt s amikor ez, a PKP tagjai által létrejött blog elindult, akkor két bejegyzés is megjelent ugyan a nevem alatt, de azokat a régiből hoztam át, leporoltam őket s újként megjelentek itt.

hu.gif  

Azt hiszem ez a bejegyzés is olyan lesz, amire majd az egyik olvasó, ahogyan tette korábban is, megjegyezheti: mi akar ez a cikk lenni, ez nem politikai írás, semmi keresnivalója egy politikai párt által jegyzett blogban. Szószátyár semmitmondó cikk. 

Tudod kedves olvasó, valahogy engem mindig érdekelt az, hogy mi történik ebben az országban, valahogy ilyen félresikeredett génjeim vannak. S az, hogy milyen irányba megyünk, az a politikusokon múlott, múlik. Meg rajtunk választókon is, kikre adjuk szavazatunkat. Nos, ez, a szavazatom leadása, ami engem arra késztetett, hogy belevágjak az úgynevezett politikába. Mert körülnézve sehol egy olyan párt, amelyikre jó szívvel voksolhatnék, ha majd erre kerül a sor. S ez számomra borzalmas, amikor sehol egy teremtett lélek, aki méltó lenne arra, hogy ezt az országot vezesse. 

Sehol, senki. Mit tehet ilyenkor az ember? A mai világban széjjelnéz a neten, ahol még szuverén emberek megnyilatkozhatnak úgy, hogy sokan meghallhatják, nem csak a barátai, szomszédai. Tájékozódik s azt mondja: Béndek Péter az az ember, akire rábíznám az országot. Álljak hát mögé, adjam neki az én tudásomat, adjam azt az eltökéltséget, azt az erőt, azt a tartást ami bennem van, s a többit meglátjuk. Ha lesz ránk vevő ebben az országban, akkor mi leszünk az eljövendő időszak meghatározó politikai ereje, ha nem lesz rá szükség, nem lesz érdeklődő, nos, akkor maradunk az, akik voltunk. Tisztességes tagjai ennek az országnak. 

Miért szeretném, ha a Polgári Konzervatív Párt Magyarország meghatározó politikai ereje legyen? Micsoda felvetés... azt hiszem erről regényt kéne írni, nem cikket. 

A működő szocializmusba születtem bele, a forradalom évében. Apám otthon mindig forradalomnak mondta '56-ot, s hogyne érdekelt volna az,  miért az ellentmondás, mikor az iskolában ellenforradalomként tanultunk róla, jó tanáraim voltak, apám mindig igazi nagybetűs ember volt, igaz, dolgos, serény s még jámbor is, így aztán módfelett érdekelt, mi az eltérő megítélés magyarázata. Azóta tudom, szegény tanáraimnak azt kellett tanítaniuk, ami kötelező volt, nem azt, amit tudtak a világról.  

Lám-lám, zsendülő korom óta eltelt jó néhány esztendő, s ismét ott tartunk, ahol tartottunk a múlt század '60-as éveiben: a pedagógusoknak ismét meg akarja a felsőbb hatalom mondani, mit gondoljon a világról,  mit tanítson a rábízott gyerekeknek, meg akarja mondani szuverén felnőtt embereknek a tuttit. Nem csak a tanároknak, minden magyar emberbe sulykolja a kisajátított médián keresztül azt, ami az ő hatalmát fenntartja, fenntarthatja. 

Szóval én vállalom a konyha-politizálást. Azért, mert a nálunk magát (hatalmi) elitnek nevező réteg züllött, semmitérő, s engedtessék meg nekem ez a kinyilatkoztatás, elég sok híradót megnéztem már a hetvenes évektől a mai napig. Ugyanott vagyunk ma is, mint évtizedekkel ezelőtt, a hatalom ócsárolja a nyugatot, várja a megsemmisülését, miközben az ország éppolyan szegény, mint a szocializmus idején. Még hogy nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni!

Vállalom tehát a konyha-politizálást. Mert a mai politikusoknak nem lehet egy szavát elhinni (elnézést kérek mindjárt a kevés kivételtől) -, s kérem, ne tessék rajtam kemény szakszöveget számon kérni diagramokkal, kimutatásokkal. Magyarország egy ócska hely lett, kevés produktummal, ami létrejön annak is javarészét a nyugati multiknak köszönhetjük, miközben a magyar nép is dolgos, szorgalmas, de a keretek hiányosak, rosszak. Meg kell tehát változtatni s ezt már a politika nem tudja, ehhez a nép kell, konyha-politizálás kell! Te, meg te, meg te! Orbánnak és Gyurcsánynak pedig takarodnia kell a közéletből, új elitet kell kinevelni. Ám őket sem lehet magukra hagyni, mert az ember gyarló s ha nincs folytonos ellenőrzés, számonkérés, a demokrácia kiüresedik, akkor maradunk abban a mélységben, amiben vagyunk. 

Hidvégi Mihály

Kapcsolat

 

 

 

8 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Éhes ló 2016.02.03. 05:16:45

A nyugat fikázása szerinted nem kóser, de a "hazádat" fikázni nem vagy rest pár sorral alatta.
No ennyit is érsz.
A bandád se többet.

Hidvégi Mihály 2016.02.04. 19:42:01

@Éhes ló: Nem barátom, úgy látom te fikázol engem.

Mit is írtam? Azt, hogy a magyar nép is dolgos, szorgalmas... mondd már, hol itt a fikázás? Ja, azt is írtam, hogy kicsi a produktumunk? Hát tessék bebizonyítani, hogy nem így van. De kérlek az itt gyártott Mercedeseket, Audikat ne sorold a magyar termékek közé, hiába számít bele a GDP-be, de az a magyarokat nem boldogítja.

Szóval nyugodj bele, a magyar termékek nem világszínvonalúak, de ez nem a magyar nép hibája. Legfeljebb annyiban hibája ugyan, hogy ilyen tolvajokat, mint Orbán nem küldött még sittre egyet sem.
Szóval nem fikázom a hazámat, tudod, talán épp ezért választottam első soroknak a Szózat kezdetét. Hogy ne írhassa senki még véletlenül sem, hogy én ezt az országot nem szeretem. Tessék már értelmezni egy szöveget, ne csak a rágalom menjen, tisztelt Orbán-fan úr.

Éhes ló 2016.02.04. 23:16:11

@Hidvégi Mihály: nem vagyunk barátok. Viccből sem.

Ezt hazudtad:
"Magyarország egy ócska hely lett, kevés produktummal, ami létrejön annak is javarészét a nyugati multiknak köszönhetjük, miközben a magyar nép is dolgos, szorgalmas, de a keretek hiányosak, rosszak."

Ráadásul még tóditod is, bemutatva a totális korlátoltságodat.
Nyisd ki a szemed és lépj ki a saját zárt világodból, meg fogsz lepődni mennyi minden szép és jó, mennyi sikeres ember és termék, szolgáltatás van Magyarországon, ami nagyon nem ócska hely.
közvelemenykutatok.hu

Bár lehet, hogy pont emiatt lett ócska a magadfajtáknak.
De akkor miért szenvedsz itt?

Orbán fan?
Csak azért, mert az ajvékolásod és a fikázódásod kapcsán meg mertem jegyezni, hogy:
"A nyugat fikázása szerinted nem kóser, de a "hazádat" fikázni nem vagy rest pár sorral alatta.
No ennyit is érsz.
A bandád se többet. "

Ez nem buktorról szól, hanem rólad és a bandádról.

Hidvégi Mihály 2016.02.06. 09:35:55

@Éhes ló: Megismétlem, mert ezt vártad: Magyarország ócska hely lett. Nem a magyar emberek miatt, hanem a magyar politikai elit miatt, amely elit legfőbb képviselője jelenleg, s már huzamos ideje Orbán. Ő a legrégebb óta meghatározója a magyar politikai életnek, abban, hogy egyre lejjebb süllyedünk, abban az ő tetves és ragadós keze van benne a legjobban. Aki már ellenzékben annyit hazudott, mint ő, az soha nem tudja lemosni magáról a nemzet kárhozója címet.

Épp ez a kettősség jellemzi Magyarországot: ócska hely lett, ahol rosszkedvű és szegény emberek élnek, akik pedig többet dolgoznak az átlagnál. Nem mondom, hogy különbek az átlagnál, nem, a magyar nép is olyan, mint a többi: mint a német, mint a szlovák, mint az orosz. Nem több, nem kevesebb. Csak az elitje lusta és tolvaj.

Az én bandám pedig szeretné az egyensúlyt helyrebillenteni: legyen a magyar népnek is olyan elitje, vezető rétege, amelyik nem önmagáért, hanem a hazájáért dolgozik, azt akarja, hogy minden magyar felemelt fővel járjon és polgári módon éljen.

Hidvégi Mihály 2016.02.06. 09:46:39

@Éhes ló:

Most veszem észre, azzal kezdted az előző hsz-edet, hogy nem vagyunk barátok, még viccből sem.

Nos, barátom, ha téged lebarátoz valaki, nem gondolod, hogy örülnöd kéne? Nem gondolod, az, hogy egy nyelvet beszélünk, egy történelmet tanultunk, azokat a nép- és műdalokat ismerjük, nem gondolod, hogy ez ok arra, hogy barátok is legyünk. Vagy legalább az embert lássuk a másikban? S ha ember, hát miért is ne lehetne a barátunk, hiszen mi itt mindnyájan egy emelkedettebb világban vagyunk érdekeltek, nem?

Igen, én végtelen káros embernek gondolom Orbánt Magyarországra s az egész emberi populációra nézve. Ez már téged arra ösztönöz, hogy semmit meg ne hallj tőlem, arra, hogy egy baráti jobb kezet soha el ne fogadj? Nem gondolod, hogy nem téged bántalak, hanem csak azt az egy ócska kis embert?! Nem gondolod, hogy vége kellene legyen a vallásos áhítatnak iránta, nem gondolod, hogy ember embert nem imádhat istenként? Nem gondolod? Nem gondolkodsz? Barátom, he?

Éhes ló 2016.02.06. 10:22:14

@Hidvégi Mihály: nos a barátaimat megválogatom. Veled szemben. Nem gondolom, hogy egy nyelvet beszélnák a fajtáddal és azt még kevésbé hiszem, hogy egy történelmet tanultunk volna.
Neked max. a hóhér legyen a baártod, vagy a segédje.

Tehát nem vagyunk barátok és nem is leszünk, nem eltekintve attól a kicsinységtől, hogy barátságokat nem ismeretlen bloggerkel, posterekkel köt a norkmálisabb ember.

Úgy látom a fajtádban az embert, mint te látod a politkai ellenfeleidben, a veled nem egy politikai- és világnézetet vallókban, amikor tetvesnek, károsnak, ócskának, nemgondolkodónak minősíted őket.

Az pedig egyre szánalmasabb, ahogy hazug becstelen módon idekevered buktort, a hitemet, hiszen a hozzászólásom nem róla szólt, hanem rólad és a fajtádról.
Talán pont ez az oka annak, hogy NULLA támogatottsággal ajvékoljátok tele a zindex blogszféráját (is) és az emberek 99%-nak nem jelentetet semmiféle alternatívát senkivel szemben sem.

No ez sem az én szégyenem, már ha érted.

Hidvégi Mihály 2016.02.06. 10:42:34

@Éhes ló: Értem barátom, értem én. Sajnálom. Remélem, egyszer eltűnik a szívedből a gyűlölet irántam s minden másképp gondolkodó iránt.

S azt is remélem, egyszer eltűnik a gyűlölet az én szívemből is Orbán Viktor iránt. Nem jó gyűlölni, szeretni sokkal jobb. Én nyitva állok, az én szívem nyitva áll: ha Orbán ember módjára viselkedik, azonnal képes leszek a gyűlöletemtől megszabadulni, ám addig nem.

S ezzel befejeztem a kommunikációt veled, azt hiszem nincs semmi értelme, nem fogok hozzád szólni többet, sajnálom, s arra kérlek, te se szólj hozzám.

Éhes ló 2016.02.06. 11:24:06

@Hidvégi Mihály: nem, szemmel láthatóan nem érted, hiszen olyan egyszerű magyar nyelvű szöveget sem értesz, miszerint nem vagyunk barátok te meg én.
Nagyon nem.

Semmiféle gyűlölet sehol nincs rajtad kívül, aki orbángyűlöletétől nem lát semmit, miközben az általad gyűlölt embereket tetvesnek, károsnak, ócskának, nemgondolkodónak minősíted, Magyarországot ócskázod.
Bennem egészen biztosan nincs.
Pár komment elég volt, hogy igazold azt, amit a postod alapján írtam volt:

"A nyugat fikázása szerinted nem kóser, de a "hazádat" fikázni nem vagy rest pár sorral alatta.
No ennyit is érsz.
A bandád se többet. "

Polgári Konzervatív Párt

Honlap: pkp.hu
Facebook
info@pkp.hu

Számlaszám: 10918001 - 00000074 - 87840006

PKP-blogok
hafr.blog.hu
digipenna.blog.hu

Csatlakozz!

Csak veled lehetséges a változás.

Minden önkéntes munkára, tudásra szükségünk van: ha úgy érzed, hozzá tudnál járulni a közös munkához, írj nekünk!

Jelentkezem

Kövess!

Tudj meg még több részletet a PKP álláspontjáról!

Támogass!

Kérjük, támogasd a munkánkat adományoddal!

Számlaszámunk:
10918001-00000074-87840006

A közlemény rovatban tüntesd fel: Támogatás.

süti beállítások módosítása