Blog

Politikus kerestetik

2016. február 27. - Hidvégi Mihály

pkp_fb.png

A mai magyar blogos közéletben meg szokott jelenni egy fajta vágya az embereknek: hozzatok létre egy jó pártot, de szupercsapat legyen(!), készítsetek egy jó programot s aztán vonzzatok be sok embert, hogy amikor eljön a nagy szavazós show legközelebb '18-ban, hát nyerjétek meg azt s kormányozzatok úgy, hogy nekem, az átlagembernek is jó legyen. 

Mi is ez a hozzáállás? Annak az embernek a sajátja, aki vágyik valami jóra, még érdekli is az, ami őt körülveszi az országban, s azt hiszi neki joga van megkapni azt az igazságos rendszert, amit ő elképzel magának. 

Valamikor, még középiskolás koromban volt az osztályfőnökünknek egy korholó szövege felénk, diákok felé, aminek töve ha jól emlékszem, a Napóleon előtti időkből eredeztetett, az akkori magyar nemesek válaszolták azt Mária Teréziának: Életünket és vérünket!... de zabot azt nem. 

Valahogyan így vagytok ezzel ti is kedves olvasóink: hajrá, tegyétek a dolgotokat, legyetek demokraták, zseni szintű gazdasági érzékkel s tudással rendelkezők, jó politikusok is egyben, tehát adjátok el magatokat a népnek, hitessétek el, hogy ti vagytok a legjobbak ... s ekkor talán majd szavazunk rátok. De hogy csatlakozzunk hozzátok ... no hát, azt azért nem. Majd távolról figyelünk...

Tegyük fel, hogy én vagyok egy Orbán Viktor, bennem is megvannak azok a politikusi képességek, azzal a kis különbséggel, hogy nem vagyok hajlandó hazudni. Ő egy zseni, egy negatív zseni, tegyük fel, hogy én pedig csak egyszerűen jelző nélküli zseni vagyok. S mondanám nektek a tuttit, hogy a gazdaságot márpedig rendbe tesszük úgy, hogy elfelejtjük azt a szót, hogy támogatás, mindenki igyekezzen a maga erejéből, a maga tudásából gyarapodni. Rendbe tesszük az oktatást, hiszen a megerősödő gazdaság megteremti ennek az alapjait, rendbe tesszük, nem úgy, hogy én majd megmondom a frankót, hogyan kell azt csinálni, hanem rábízzuk az ott dolgozó legjobb szakemberekre. Ahogyan az egészségügyet is, a nyugdíjkasszát is. A magyar élet minden szegmensét egészségessé tesszük, még az igazságszolgáltatást is, teremtünk egy élhető országot. Mennyi idő alatt? Engem nem érdekel, a lényeg, hogy elinduljunk végre a felfelé emelkedő úton. 

Nos, barátaim, eddig lennék én zseni politikus, mikor nem ígérném azt, hogy márpedig két hét alatt rendbe tesszük az országot, rendbe tesszük a közbiztonságot, ugye, kedves Pintér miniszter?!

Tehát hiába lennék én a legnagyobb hős a világon, a legnagyobb zseni, ha nem tudnék ígérni csak munkát, munkát és munkát, neked is olvasó, neked is, Mészáros Lőrinc, akkor azt hiszem minden zseniségem ellenére mennék a lecsóba. Az elmúlt nyolc év alatt (Medgyessy-Gyurcsány) olyan mértékű harag tobzódott fel a szocik ellen, az elmúlt hat év alatt olyan mértékű felháborodás van a lakosság egyik részében s lesz rövidesen a maradék, most még Orbán-fanok körében is, hogy Messiás legyen az, aki majd a magyarokon segíthet. 

S még csak zseni sem vagyok. Egyet viszont tudok mondani, a PKP alakuló ülésén mondtam a többieknek, hogy akkor fogadjatok magatok közé, ha tudomásul veszitek, hogy olyan embert nem tűrök a sorainkban, aki haszonszerzésre akarja fordítani az itteni politikai kapcsolatait, mert ez az ország több árulást a maga elitjétől már nem képes elviselni. 

Tehát ha nem jöttök hozzánk kedves, a hazájáért tenni akaró olvasók - akkor alapítsatok másik pártot, olyat amelyikben hisztek, de azt nem tehetitek meg, hogy távol maradtok s kívülről fújnátok a passzát szelet, mert az csak langyos szellőcske lesz. Nem, mi itt a Polgári Konzervatív Pártban nem vagyunk zsenik, sőt, most még kicsik vagyunk, de általatok, veletek, a ti tudásotokkal, a ti akaratotokkal elvégezhetjük azt, hogy Magyarország erős legyen, gazdag legyen s jókedvű polgárai legyenek.

Politikusok is kerestetnek. A tagság is fontos, te is kedves olvasó, de kimondottan olyan emberekre is szükségünk van, akik felkészültek s még el is tudják magukat adni a választóközönségnek. Mi is tesszük azért a magunkét, nem csak rátok várunk, de nélkületek semmik vagyunk. De általatok minden lehetünk. S adjuk a hátteret, a politikai pártot, az eltökéltséget, mert amit fentebb írtam, nem engedünk: politikai prostik nem jöhetnek, zsenik igen. 

Hidvégi Mihály

Ui.: Minden hét keddjén Baján, a Gimi kávéházban (Oroszlán utca) 5 órától PKP klub. A poszt szerzője vár minden érdeklődőt. 

Kapcsolat

 

28 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Halálbüntetést a korrupt kormány politikusokra! 2016.02.27. 22:22:53

Jól van, majd rohanunk minden kedden Bajára, hogy lássuk kik vagytok meg mint mondtok, meg hogy hol vannak a tömeggyüléseitek.

De ha majd elromlik egyszer a hütőládád, akkor nyilván nem fogod hülyének nézni a szerelőt ha azt mondja, hogy bármelyik kedden este elhozhatod hozzá az egészet hozzá, aztán majd ott elmondja neked, hogy a szerkezet javíthatatlan. Mert ő se hazuddik a kuncsaftnak, meg n em ígér teljesíthetetlent.
És persze a kiszállásért 5 ezer forintot elkér.

laci_52 2016.02.27. 22:54:17

A cikk szerzője rossz helyen kapirgál, a Fidesz mellett már nincs helye másik polgári pártnak. '18-ra esély inkább abban van ha valaki egy igazi, a bérmunkásokért kiálló szocdem pártot alapít(keményen elhatárolódva a liberalizmustól!). Tudom, hogy ehhez nehéz szponzorokat találni és egy igazi Orbán-kaliberű karizmatikus emberre is szükség lenne, de még van két év, meg kellene próbálni.

iovialis 2016.02.28. 00:14:54

Üdv!
@laci_52: csendben jegyzem meg, hogy a Fidesz már hosszú ideje NEM polgári párt; feltűnő, hogy 2010 óta nem is hirdeti a korábbi elánnal ezt magáról, inkább "nemzeti" az öndefiníciója, akármit is jelentsen ez... (A legszomorúbb, hogy látjuk: AKÁRMIT jelent. Mindig azt, amire épp ők rá akarják mondani valamiért.)
Egy kiegyensúlyozott polgári párt elválaszthatatlan a liberalizmustól.( Hogy ezt ma olyan nagyon sokan nem fogják fel, az tragikus, de a komolyan vehető alapértékeket a legkevésbé sem befolyásolja.) A szó legnemesebb értelmében vett polgári lét alapja az autokráciától való függetlenség, ami -némiképpen leegyszerűsítve- maga a liberalizmus.
Az teljesen igaz, hogy karizmatikus emberre szüksége van minden irányzatnak, ugyanis a karizma olyanokat is megragad, akiket intellektuálisan (=észérvekkel) nem lehet valami mellé/mögé felsorakoztatni.
kiemelt fontosságú viszont, hogy az a karizmatikus személy MORÁLIS is legyen; Orbán nem az, és ezért nem lesz soha igazi államférfi. Sőt, sajnos úgy tűnik, negyed évszázados ténykedésének egyik legmaradandóbb (és a hatalommegtartás szempontjából egyáltalán nem mellékes!) eredménye éppen az, hogy a "moralitást", mint hivatkozási alapot hatásosan elértéktelenítette. Tettekkel és szóban egyaránt. Ez minden bizonnyal a legnagyobb bűne.

Peace.

Halálbüntetést a korrupt kormány politikusokra! 2016.02.28. 00:30:35

@iovialis:

ha Lopbánnak bejön a terve és 2018-at megnyeri és utána kivezeti az országot az EU-ból, akkor örökös diktátorotok lesz.
Ha 2018-at elbukja, akkor Magyarország marad EU tag és az egész Fidesz börtönben fogja végezni.
Ez 2018 tétje, aki nem erre gyúr, az lúzer lesz.

prometheus_X 2016.02.28. 06:43:41

@laci_52: Valószínűleg lesznek is ilyen populista szárnypróbálgatások. Két probléma van ezzel: az egyik az, hogy hiteltelenek lesznek (most komolyan mutassam be a baloldalon politizáló, 2% fölötti szinten érvényesülni képes formációkat? - hadd ne!), a másik az, hogy jó is lenne, szép is lenne, ha csak a "bérmunkásoknak" lennének problémái az elmúlt mintegy 26 év politikai merényleteinek eredményeképp - csakhogy sajnos mindenkinek van, még ha ezzel nem is akarja vagy tudja magát szembesíteni. A "bal", a "liberális", a "szoc" szavak sem épp véletlenül váltak durvább szitokszóvá, mint a "büdösk*csög". Okkal lett ez így és sanda gyanúm szerint a következő mintegy 15 évben ez változni nem is igazán fog. Legalábbis én drukkolok érte, hogy legalább ennyi ideig ne változzon, mert kellő vérfrissülés a balon csak így lesz lehetséges.

@iovialis: Nagyjából egyetértek, talán azt nem értem csak, mit értesz az alatt, hogy "nem morális". Ha azt, hogy egy önkényeskedő hatalom-fetisiszta, akkor egyetértek, bár ez teljesen mást jelent, mint az, hogy nem morális. Attól ugyanis nem válik valaki közösség-ellenessé, hogy nem morális, lehet valaki passzívan is nem morális. Orbán viszont aktívan közösség-ellenes és legfeljebb a legnagyobb ellenkező nyomásnak hátrál meg (lásd netadó tüntetések).

A szerzőnek címezve pedig:
1. Baja értelmezhetetlen. Tudom, az is város, de nem véletlenül mondjuk Pestet az intellektus és általában véve a poltikai események magyar fővárosának.
2. A konzervatív szó tisztázásra szorul a párt nevében. Ez számomra és sok más ember számára is egyenlő a magyarkodással, trianonsiratással, a kereszténység avitt erőltetésével, a gyökeres változtatásoktól való ódzkodással. Kontextus nélkül ez a szó értelmetlen, márpedig a magyar demokrácia alig pártucat éves összesen (ha a monarchikus időszakot is beleszámítjuk, még akkor is). Demokratikus értelemben tehát nincs mihez képest konzervatívnak lenni, amihez lenne is, azt pedig - még a párt által is (igaz, PK módon, finoman) deklaráltan - porrá kéne zúzni, a királyságba való visszatérésben pedig akármennyire is romantikus, valójában nem sokan hisznek (még ha a 21-ik századi demokrácia valójában csak kőhajtásnyira áll a királyságtól, tekintve hogy az egész a győztes politikai erő jószándékától függő tömegmanipulációra épül - hogy egészen finom és cizellált legyek).

Vannak a számomra is szimpatikus elemek a leírtakban, de az egészet egy picit ködösnek látom még. Ez persze nem feltétlenül baj, lehet rajta javítani. Egyelőre érdeklődéssel fogom figyelni, hogyan alakulnak a dolgok (kezdve például azt, hogy kapok-e reakciót a szervezet részéről érdemben a hozzászólásom cikkhez és a párthoz kapcsolódó, releváns részeire), de miután két feltörekvő formációt is alakulásuk ideje táján megkörnyékezve (ZöldPárt és LMP) azt tapasztaltam, hogy valahol mindig kilóg a lóláb és a konstruktív kritikai hangnak valamint a kánonitól picit is eltérő véleménynek, észrevételeknek csak a szólamok szintjén és legfeljebb képletesen van helye, a seggnyalásnak viszont páholyjegye van, egyelőre biztosan csak tisztes távolból fogom szemlélni a formálódást.

Bocsánat a nyers és szkepticizáló hozzászólásért, a jelzett okokkal együtt bízom benne, hogy érthető és helyén kezelhető.

Ad Dio 2016.02.28. 08:24:41

"Tegyük fel, hogy én vagyok egy Orbán Viktor, bennem is megvannak azok a politikusi képességek, azzal a kis különbséggel, hogy nem vagyok hajlandó hazudni. Ő egy zseni, egy negatív zseni, tegyük fel, hogy én pedig csak egyszerűen jelző nélküli zseni vagyok"

A zsenialitást nem feltételezzük - pláne nem megelőlegezzük - hanem észrevesszük. Szavakból és főleg tettekből.

Nos, ez a nyávogás nemhogy zsenit nem idéz bennem, hanem sokkal inkább egy idétlen, hülyegyerekre hajaz...

Cáfolj rám. Lehetőleg tevőlegesen.

kristophoros83 2016.02.28. 08:45:35

moin moin, tedd már tisztába néhány mondatban, hogy a PKP miért rosszabb, mint bármelyik másik párt. Én magam nem vagyok túlságosan parlamentarista, azt szeretném, ha a politika hatásköre a lehető legkissebb lenne. Hogy úgy mondjam tök mindegy, hogy a miniszterelnököt Gurcsánynak, Vonának, vagy Orbánnak hívják, amíg úgy fekszik le, hogy ""Úr Isten, ha kiderül, hogy nem volt rendben a számla az irodámban levő íróasztalról, akkor nekem végem. Talán azért fel nem akasztanak..." De ha a miniszterelnök bármit megtehet, akkor aztán tényleg mindegy.

Szóval foglalgd már össze, hogy miért szar a PKP? Miért szarabb, mint akármelyik másik párt? Miértt szarabb, mint mondjuk a Jobbik, amelyik össszeállít egy egész kormányprogramot (Hét Vezér Terv) úgy, hogy nincs benne, utalás arra, hogy a benne megvalósuló tervekre honnan lenne pénz. Miért szarabb, mint az Együtt, amelyik a megváltást az alapjövedelemtől várta? Miért szarabb mint akármelyik tehetségtelen, középszerű, idióta, tolvaj, aki most a parlamentben van? Tudnál nekem bárki mást mondani, aki jobb náluk?

iovialis 2016.02.28. 09:06:16

@prometheus_X: A "nem morális" alatt azt értettem, hogy nem elvek mentén, hanem az érdekei mentén cselekszik/nyilatkozik/változik. Ez az ő pozíciójában természetesen nem lehet passzív amoralitás - mert a belőle kisarjadzó "eredmények" a legsúlyosabban közösségellenesek. (Bőven elég, ha csak az ország morális megzuhantságát nézzük! Ehhez erejéhez mérten Orbán is keményen hozzájárult.)
A Monarchia, hát igen... Már 1990-ben vissza kellett volna állítani. És nem valamiféle historikus szenvelgés, könnyes szemű nosztalgiázás miatt mondom ezt, akkor se azért gondoltam. Hanem azért, mert az Uralkodó adott volna egy abszolút viszonyítási pontot minden további eseményre nézvést. Látjuk, hogy a létrejött rendszerben nincs, nem lett ilyen; a tegnap hősei a holnap bűnözői és fordítva (Orbán ezt úgy oldja meg: "...a tegnapi hazugságom a holnap próféciája..."). Így nem lehet Nemzetet (újjá)építeni - fentebbiek értelmében, persze, ez nem is célja a rendkívül hitvány vezetőrétegnek. Hozzáteszem, hogy még a jelenleg érvényes államlegitimitási Fidesz-logika szerint sem egyértelmű, hogy vajon annak idején a Királyság jogszerűen szűnt-e meg, de ezt nem boncolgatják; szép is lenne, ha a saját hosszútávú berendezkedést egy valóban minden politikai szint felett álló, mert a hagyomány jogán pozícióban lévő instanciát tennének maguk fölé...Gondoljunk csupán Habsburg Ottó formátumára, egyből megértjük, a bogaraknak miért nem volt fontos az oroszlánt rehabilitálni :)

(Egyébként meg: jó reggelt mindenkinek.)

iovialis 2016.02.28. 09:10:04

@iovialis: Pardon, korán van még. A mondat, korrigálva:
"...szép is lenne, ha a saját hosszútávú berendezkedés HELYETT egy valóban minden politikai szint felett álló, mert a hagyomány jogán pozícióban lévő instanciát tennének maguk fölé..."

kristophoros83 2016.02.28. 09:16:12

De felteszek még egy kérdést. Miért kellene a PKP jelenlegi állományának tehetségesebbnek lenni, mint amilyen? Ugyanis ha tényleg jól akarják csinálni, tényleg a országott akarják jobb útra terelni, akkor azt a jelenlegi eszközkészletükkel is meg tudják csinálni úgy, hogy pártot szerveznek. Konzervatív értékek mentén. És ha ez megvan már egy bizonyos szinten, akkor fel lehet keresni nálunknál színvonalasabb embereket.

Ha a jelenlegi gárda valami csoda folytán felkűzdené magát arra a szintre, hogy a Fidesz kihívója legyen, és akkor keresné föl mondjuk a Bod Péter Ákost, hogy legyen szíves miniszterelnök lenni, és kormányt alakítani, akkor nem lenne semmi probláma. És valószínűleg akkor akit fölkérnek kormány alakításra el is vállalná. Persze ha eljutnának arra a szintre, hogy a Fidesz kihívói legyenek, és akkor saját maguk közül választanának miniszterelnököt, akkor bizony nem jutnánk előrrébb.

Csendestobbseg111 2016.02.28. 10:34:47

Szimpatikus, hogy fotel megmondásból tovább léptetek és tenni is akartok. A magyarok mindig is jók voltak a mit miért nem fogunk tudni megcsinálni kifejtésében és ez nekem is tök jól megy...
Először is nem jó a nevetek, ha egy párt nevében benne van a polgári és a párt, akkor a legtöbben már ettől hánynak. Ha még a konzervatív is, akkor meg begyöpösödöttnek is tűnik.
Magyarország nagyrészt "rendbe van téve", értem ez alatt, hogy szinte alig van mit optimalizálni a működésen. Egyetlen apró "probléma" a megtermelt javak elosztásában rejlik. A magyar hatalmi elit egyetlen rendkívül kifinomult képessége az elosztás profizmusa, mert ugye alkotni építeni semmit nem tudnak. Sajnos ezt kizárólag egymás között teszik és 6 éve rájöttek, hogy ha kiszorítják egymást, akkor több konc marad nekik.
Program: a FIDESZ arra is rájött már, hogy az emberek a programot is nagy ívben le... Tehát erre se pocsékoljátok az időt. Tegye fel a kezét, aki valaha elolvasott választás előtt pártnak a programját és az alapján döntött! Az a kettő akinek fent volt a keze hagyja úgy örökre, ha abból a lopáson kívül bármi megvalósult.
Az oktatással a legnagyobb probléma a központosítás (az idióta tantervet most hagyjuk, mert az ebből következik) és erre azért van szükség, hogy a lopást is központosíthassák (másnak esélye se legyen rá).
Szóval a fikázáson kívül azt is elmondom mit kéne tenni :-)
1. Teremtsétek meg annak a keretrendszerét és garanciáit, hogy ha hatalomra kerültök belőletek miért nem lesz mocskos tolvaj.
2. Találjátok ki milyen problémákat oldanátok meg először, legyen a megoldásra reális javaslat.
3. Tegyetek hihető ígéretet az eddigi gonosztevők elszámoltatására.
Sok sikert, drukkolunk nektek.

Netuddki. 2016.02.28. 11:19:13

Misikém! Legelőször azt kellene biztosítani, hogy akit megválasztunk az ne tudjon lopni és a ráruházott hatalommal visszaélni. Ehhez nagyon kemény garanciák kellenek. A tököm tele van a megélhetési politikusbűnözőkkel!
Aki ezt felvállalja, az lesz nálam a befutó 2018-ban (vagy előbb).
Ja, és míg el nem felejtem, az orbánbandát le kell csukni, a haveroktól, családtagoktól a lopott vagyont pedig visszaszolgáltatni az államnak, okulásul az utánuk következőknek. Ennyike.

Csendestobbseg111 2016.02.28. 11:22:04

@iovialis: Karizmatikus, morális ugyanakkor a machiavellista hatalom megszerzésének és megtartásának mestere. Ez így egyben ritkán jön össze. Simán el tudom képzelni, hogy a FIDESZ őskorban, ők sem voltak ilyen romlottak, csak a hatalom megszerzése tette ezt velük.
Hallottam nemrég egy interjút Gyurcsánnyal, szinte már szimpatikus volt amit mondott. Aztán ha hatalomra kerül előtör belőle az emperor. A probléma az, hogy mindannyian várjuk a megváltót, pedig legyünk inkább realisták ami túl szép, hogy igaz legyen az hazugság.

Netuddki. 2016.02.28. 11:23:20

@Moin Moin: "Azon kívül a szar hasznosabb is a húgynál: lehet vele trágyázni, ami növeli a terméshozamot! Ellenben a húgy csak kiégeti a növényeket... "

Qrva jó! És akkor most ezen magvas gondolat alapján szavazzak az orbánra? Lófaszt! Az 1998-2002 -es ténykedésükből már leszűrtem a tanulságot, és SOHA nem fogok rátok szavazni!
A 2010-től folyó országrontásotok után meg ha nem lesz kire szavazni, akkor is elmegyek, hogy még véletlenül se kerüljön az orbán újra a bársonyszékbe.

Hidvégi Mihály 2016.02.29. 18:22:03

Köszönöm a hozzászólásokat, számomra igen értékesek, tanulságokat hordoznak. Persze még boldogabb lennék, ha az írottak hatására jelentkezne millió ember, aki azt mondja, hogy közétek szeretnék tartozni, mert jó a célotok s amúgy magam is becsületes ember vagyok.

Azoktól külön elnézést kérek, akiknek a hozzászólása törlésre került. Ha rajtam múlna, ilyet sosem tennék, a vitákat rontja ez, márpedig vitára, beszélgetésre, párbeszédre nagy szükség van. Ha valaki hozzászól s nem trágárság csupán a mondanivalója, hanem akár trágársággal fűszerezve de mond valamit, az számomra fontos lehet. Még a trollok is fontosak, véget ér ez a rendszer, hamarább, mint gondolnánk, s ők is rendes polgárai lehetnek s kell legyenek e hazának.

Hidvégi Mihály 2016.02.29. 21:15:57

@Halálbüntetést a korrupt kormány politikusokra!: Halálbüntetést? Ez tudod, nem annyira európai s nem annyira civilizált megoldás. Mindenesetre a korrupt politikusok súlyos büntetése elengedhetetlen.

A hűtőládás felvetéseden nem töröm az agyam túlzottan. Ha hozzám szólsz, kérlek, akkor egyenesen tedd, kacskaringók nélkül. Mindenesetre ígérni én fogok, a példád nem tántorít vissza. Ígérek működőképes Magyarországot - ha te is részt veszel benne. Ha kimaradsz, akkor nem tudok ígérni semmit.

Hidvégi Mihály 2016.02.29. 21:22:51

@laci_52: A FIDESZ-nek nincs helye a polgári palettán. Egy polgár nem hazudik, egy polgár nem lop, a Fidesz mindkettőben kiváló.

A mai magyar politikai palettán egy jobboldali pártra van feltétlen szükség, épp ilyen nincs egy sem. Kommunisztikus párt van jónéhány, a Fidesz is ilyen, ha az államosításra gondolunk például, a legújabb húzásai pedig fasizálódásra utalnak, pl. az erőszak megjelenése a Választási Irodánál múlt héten.
Van baloldali pár jó néhány, azok között kell szoc.demnek kinőnie, ha van rá erejük, tudásuk, mi a nyugatos fejlődésben hiszünk.

Hidvégi Mihály 2016.02.29. 21:24:11

@iovialis: Köszönöm a segítségét, Uram.

Hidvégi Mihály 2016.02.29. 21:41:17

@prometheus_X: Köszönöm.

De: Baja értelmezhetetlen? Nem, főleg annak a fényében, hogy ez csak az egyik pont, ahol jelen vagyunk. Mindenhol jelen kívánunk lenni, semmiképpen nem egy apró rétegpárt, hanem egy néppárt a célunk. Ehhez kell Baja is, más település is. Ha Budapesten szeretne közénk jönni, semmi akadálya...
Konzervativizmus? Ne tessék idegenkedni ettől. Béndek Péter a blogjában (amíg írta) sokszor írt arról a konzervativizmusról, amit mi követni szeretnénk, egyáltalán nem az, amit példának felhozott, nem valami ósdi lepukkant dolgot szeretnénk a társadalommal "megetetni". Ajánlom a hafr.blog.hu/ blogon megjelent írásokat.
Nem, nem írt nyersen, s még csak nem is éreztem szkeptikusnak sem. Természetes a gyanakvás, polgári vonás :).
Ha ködösnek tűnik ami körülöttünk van, amit írok, segíteni kell elfújni azt a ködöt. Nem tudunk mindent, a tudást és az erőt össze kell adjuk.
Kritikai hang: a legszükségesebb, alázat nélkül semmi nagyot nem lehet alkotni.
Nagyon örülök a hozzászólásának. De kérem a segítségét is, anélkül nem megy. Semmi. Nekünk nincs pénzünk, az elveink nem engednék más pénzét elfogadni, nekünk csak Önök vannak, Önök, dolgozó és gondolkodó emberek. Önök nélkül elveszünk, ez nem lehet alternatíva.

Hidvégi Mihály 2016.02.29. 21:43:26

@Ad Dio: Egy nyávogó hülyegyerek cáfolja meg Önt, Uram? Már megbocsásson, hogy mernék én ilyet tenni, Uram?

Hidvégi Mihály 2016.02.29. 21:48:50

@kristophoros83:
Sajnálom, hogy M.M. hozzászólását nem tudom olvasni, igen sajnálom, de köszönöm a "védelmét".
Igen, ez polgári gondolat, hogy a politika hatásköre minél kisebb legyen. Jelenleg mindenhová betette a lábát a politika. Azért érdekes ez: politizálni szükséges (mondom én), de azért a politika hatásköre legyen minél kisebb (mondja ön is, mondom én is). Ez már filozófust igényel, ennek az ellentmondásnak a feloldása :)

Ad Dio 2016.02.29. 21:48:59

@Hidvégi Mihály:

Egy konzi liberális pártra igenis égetően szükség lenne. Szedjétek már össze magatokat az Ég szerelmére, mert amit előadtok az harmatos libatop.

Hidvégi Mihály 2016.02.29. 21:57:16

@kristophoros83: Valahogyan így gondolkodom én is. Még talán a mostani miniszteri garnitúrából is lehetne akár egy PKP kormányban is miniszter valaki (Varga Mihályra gondolok), ha olyan vezetése lenne annak a kormánynak. Olyan vezetése, hogy nem egy akarat érvényesül, nem politikai szempontok érvényesülnek (azaz olyan nézőpont, hogy mindent alárendelni a minél hosszabb hatalmi pozíciónak) a szakmai szempontok helyett.

Hidvégi Mihály 2016.02.29. 22:08:07

@Csendestobbseg111: Azért kell az a program. Te is megcáfoltad később magadat :)

Azért kell, nem a nép szemébe porhintésként, hanem azért, hogy legyen egy terv, amit meg kíván valósítani valaki, valami, ami a kályha, a kiinduló pont. Hogy át legyen gondolva a legsürgősebb feladat, amit te is a 2. pontban leírtál. Mi legyen az? Annyi minden elrontott, talán a hatalmi ágak szétválasztása lenne az első, a média függetlenné tétele, a TEK szétzavarása, hogy ne lehessen egy miniszterelnöknek ismét magánhadserege, özön első feladat lesz, a bíróságok függetlenné tétele, megerősítése (a hogyanról fogalmam sincs, de a bírók között biztosan van felkészült és erkölcsös).

Hidvégi Mihály 2016.02.29. 22:15:23

@Csendestobbseg111: Gonosztevők elszámoltatása? Tudom, hogy enélkül nincs béke, azért is írtam a bíróságok megerősítését, függetlenné tételét. A politikus bűnözőket nem lehet viszont szerintem pusztán bíróságra bízni, ott esküdtszék felállítása szükséges, egyetlen emberre nem lehet bízni ilyen mértékű feladatot.

S ha mi, vagy másik új párt odakerül, hogyan ne váljanak bűnözővé ők is? A társadalmat nyílttá kell tenni, csupán mindenben ellenkezőjét kell tenni, amit Orbán tesz: minden titkosítást megszüntetni, mindent ellenőrizhetővé kell tenni. A civil kezdeményezéseket nem tiltani, hanem támogatni kell. S a részvétel, bevonzani az embereket a politikába, hogy legyen ellenőr.

Hidvégi Mihály 2016.02.29. 22:17:52

@___________Tibi___________: A szívemből beszéltél, Tibikém! De nélküled sem megy..., akkor sem fogadok el hárítást, ha tiltakozol, hogy utálod a politikát. Én is!, de hagyjam Orbánt garázdálkodni tovább?! Hát nem!

prometheus_X 2016.03.11. 04:08:10

@Hidvégi Mihály: Köszönöm a választ, Mihály! Tudom - tapasztalatból és elméletből egyaránt -, hogy aki politikai aktivitásba fog bele, bármekkora mértékűbe is, annak ez általában rengeteg áldozattal jár ezért a válaszra szánt minden perced különösen becsben tartom!

Bocsánat, ha offenzívnek hatottam esetleg, igyekeztem inkább szkeptikusan, nem rombolóan-kötekedően megnyilvánulni. Inkább az elvi alapokat keresni, kérdezni, de nem támadni. Bevallom, jó, ha egyszer jártam ezidáig Hafr blogján - még csak nem is mostanában. A magyar konzervativizmussal kapcsolatban olyan érzésem van, mint ha megpróbálnánk definiálni valamit ami a politikai kultúránkban a) vagy totálisan idejét múlt (de úgy legalább helytálló a fogalom használata), vagy b) nincsenek gyökerei (ami mellett a konzervativizmus értelmezhetetlen, mint fogalom). Szóval, mint amikor valaki alapít egy iskolát, legyen az mondjuk filozófiai, és azzal egyidejűleg máris kikiáltja valamilyen ún. hagyománnyá. 100 év, az mondjuk hagyomány alap lehet egy nép életében. 50 év egy családéban. 10-20 év egy kisebb vállalkozáséban. De ebben az országban sosem volt konzervativizmus valójában. Persze, nem baj, ha most lesz, úgy legalább 50-100 év múlva lesz mire visszamutatni és autentikus lehet az egész.

Majdnem azt mondtam, hogy persze, ha a nemzeti hagyományainkra vonatkoztatjuk a konzervativizmust, mint fogalmat, akkor van keresni való ebben - azonban magát a mindenkori hagyományokat az aktuális társadalmi berendezkedéstől szintén nehéz elvonatkoztatni: már maga a "nemzet" is mást jelentett 200 éve (a nemességet) és mást most (ma már a "plebs" is beleértendő a szó jelentésébe).

5 éve már biztosan töröm a fejemet rajta, de még mindig nem sikerült egy számomra teljesen kielégítő definíciót sem találnom, sem kitalálnom a mai "nemzet"-fogalomra. Pedig magát a szót szeretem, van egy fajta röhejes, romantikus vonzalmam hozzá. De ebből a szóból ma alapvető elvek egész sora hiányzik. Például, nemes dolog-e erőn felül nyújtani valamit. Sokan rávágják, hogy "az", holott nem az. Felépíteni önmagunkat, kiszámíthatónak lenni és annyit adni, amennyit még biztonságosan elbírunk: ez nemes dolog, mert így lesz valami fenntartható! Ha annyit adunk, hogy utána mi magunk kétszer annyira leszünk rászorulók, mint az, akinek adtunk előtte, az nem nemes - az csalárd. A saját nemzet-definícióm tehát úgy szól, hogy: "a nemzet része az, aki országa számára törekszik és képes nemesen cselekedni annak hasznára.". Ezzel viszont komoly gond az, hogy az egész országnak talán 2-3%-ára állja meg a helyét - ergo a maradék 97% a definícióm szerint nem tagja a nemzetnek, hanem csak állampolgára az országnak.

Ha pedig az állampolgárság és a nemzeti tagozat közé egyenlőségjelet teszünk, oda jutunk el, hogy valójában nem konzervativizmusról, hanem legfeljebb konzervatív értékalapokat tekintetbe vevő liberalizmusról beszélhetünk csak, amikor modern magyar konzervatizmust látunk.

Az elmém sajnos annyira ostoba, hogy nem tudja, hogyan azonosuljon valamivel, ami ennyire mélyen önellentmondásos. Valószínűleg naív vagyok, amiért úgy tartom, hogy valódi politikai elkötelezettsége az embernek csak akkor lehet, ha az adott irányzattal képes azonosulni. Ettől függetlenül persze "foteltámogathatom" a PKP-t, esetleg aktívan is ha találok olyat, amivel pártsemlegesen is tudok azonosulni (mint például ez megesett már velem egyszer az Origósok mellett tartott tüntetésen és sokkal látványosabban a netadó ellenin).

Bocsásd meg nekem, ha még egy ideig inkább úgy tekintek a PKP-re, mint egy kétfejű bárányra, de hazudnék ha azt mondanám, hogy ennél jelenleg többet tudnék nyújtani úgy, hogy közben a saját elveimhez is hű maradok!

Hidvégi Mihály 2016.03.13. 06:38:58

Nem is gondoltam volna - pedig biztosan illett volna - hogy egy megnevezés ennyire fontos lenne. Abból próbálod megközelíteni a társaságunkat, hogy vajon hogyan értelmezzük a nevében szereplő egyik fogalmat. Úgy gondolod, ha rájössz a megfejtésre, akkor megtudod kik vagyunk.

Nem vagyok benne biztos, hogy ez így lenne. Másik gondolatom, hogy akkor a polgár, polgári szót is ke kellene vesézni, van-e polgár, mi az a polgár, mi az a polgári lét ma Magyarországon s még akkor nem is beszéltünk a párt szóról, annak vajon mi a jelentése.

Én nem vagyok filozófus, így nem fogok/nem tudok elméleti szinten szólni.

Lehet, hogy ma nálunk nincs sem polgári, sem konzervatív sem párt a szavaknak a legkörüljártabb értelmében.
De van egy társaság, amelyik így nevezte el magát, lehet csupán illúzióból a kifejezések mögött rejlő s felsejlő fogalmak iránt. Fiúk, mit szólnátok ha Polgári Konzervatív Párt lenne a nevünk? S úgy gondolták, hogy a polgári sem megvetendő kifejezés, talán semmi másra nem gondoltak, mint a vasárnapi húslevesre egy családi asztalon, a konzervatív is olyan, hogy vannak értékek, amelyek időtállóak, ezeket konzervatívnak is nevezhetjük akár, tehát ez sem idegen a gondolatunktól s hát ha pártot akarunk, azt ki ne hagyjuk, még ha itten nem is annyira akarnak s szeretnek pártokban gondolkodni, ha igen, azt csupán pejoratív összefüggésben.

Azt akartam ezzel mondani, hogy a PKP nem a fogalmak mögöttes jelentéseit takarja, hanem az itt lévők személyiségét, s ezek biztosan sok félék és összetettek. Engem legalábbis nem túlságosan villanyozna fel csupán az, ha kiderülne, hogy a konzervativizmus a világ legcukibb s egyben legnemesebb gondolata. Sok izmusban találok értéket, minden izmusban vannak nemes s kevésbé nemes gondolatok, én ezt a szót szeretem, a nemes jelzőt, de eszünkbe sem jutott polgári nemes pártként megnevezni magunkat.

Bocs, az eddigi okvetetlenkedésért, lényegtelen.

Az már lényeges, hogy itt vagyunk egy romhalmaz országban amit az elitje ellustálkodott, elgazemberkedett s nem szeretnénk ha ennek nem lenne vége, ennek a minden szempontból nemtelen vezetői magatartásnak. Ehhez a fel sem mérhető nagyságú feladathoz keresünk társakat úgy, hogy senki fel ne adja a saját elveit. Sőt, ha vannak elvei, az már egyenesen ajánlószelvény, elvteleneket nem szeretnénk itt látni.

Ennyi tehát, vagy ölbe tesszük a kezünket s nézzük a gonosz torülését vagy pedig összefogunk és ezt a tort félbeszakítjuk még az ország megsemmisülése előtt.

www.vasarnapihirek.hu/szerintem/peterfy_gergely_barbar_forever

Polgári Konzervatív Párt

Honlap: pkp.hu
Facebook
info@pkp.hu

Számlaszám: 10918001 - 00000074 - 87840006

PKP-blogok
hafr.blog.hu
digipenna.blog.hu

Csatlakozz!

Csak veled lehetséges a változás.

Minden önkéntes munkára, tudásra szükségünk van: ha úgy érzed, hozzá tudnál járulni a közös munkához, írj nekünk!

Jelentkezem

Kövess!

Tudj meg még több részletet a PKP álláspontjáról!

Támogass!

Kérjük, támogasd a munkánkat adományoddal!

Számlaszámunk:
10918001-00000074-87840006

A közlemény rovatban tüntesd fel: Támogatás.

süti beállítások módosítása