Az Ákos-féle történet nem kevés figyelemre méltó fejezetet hozott gyors egymásutánban – jótékonyan elfedve azt, hogy Andy Vajna 6,7 milliárd forintnyi közpénz rásegítésével csinál kormánypárti agymosodát a TV2-ből. Mielőtt közreadnám a magam elemzését a történtekről, igyekeztem összeszedni a fontosabb momentumokat, hivatkozásokkal együtt.
Sorrendben:
A történet az elmúlt évek groteszk közéletének állatorvosi lova. Nem is tudom, melyik a legabszurdabb része. Hogy a kormány olyan emberekből áll, akik nagyon-nagyon mély, butasággal vegyes félelemmel tekintenek a rohamtempóban fejlődő és változó világra maguk körül, amelyet távolról sem értenek, az nem újság. Az sem, hogy nem csak az utóbbi évtizedekben vesztették el a fonalat, hanem kulturálisan évszázadokkal vannak lemaradva. Hogy szeretik ugyanilyen emberekkel körülvenni magukat, még az se nem. Hogy gyorsan, impulzusból nyilatkoznak valami irreális baromságot, egy öblös „rohadékmulti”-t, aztán utána szép csendben derül ki, hogy annyira azért mégsem akkora legények – láttuk már párszor.
Érthető, hogy ezen rengeteg ember felháborodott. Érthető, hogy a Telekom ehhez nem akarta a nevét adni – hogy azért, mert multicégként tapasztalatból tudja, milyen hülyeségeket beszélnek, vagy csak számító PR-fogásból, az most mindegy. Mindenesetre azért ne kezdjük már sztárolni azt a céget ezért a történetért, amelyik Lázár János egyetlen rossz szavára kirúgta az Origo főszerkesztőjét, amikor az olyasmiről is hírt adott, ami a méltóságos úrnak kényelmetlen volt. Nem tudom, emlékszünk-e még a történetre, nem gondolom, hogy olyan régen lett volna.
Na de azon már csak meglepődöm, hogy nincs senki, akinek rámutat a legalapvetőbb problémákra a történetben?
Először is, a kormányt nem azért tartjuk, hogy véleményezgesse a magánszférában, önkéntes felek között létrejött törvényes szerződéseket, vagy azok felbontását. Pláne nem azért, hogy ez alapján költse a pénzünket. Neki a dolga az, hogy a befizetett adónkból a legjobb és legolcsóbb módon lássa el az ország igazgatását, működtesse a közszolgáltatásokat, és dolgozzon folyamatosan azon, hogy ez az ország jobb hely legyen – ha nem most, akkor a jövőben egyre inkább azzá váljon, válhasson. Tehát NEM a benne ülő bunkók személyes véleménye alapján dönt, hanem (a 21. századi civilizált, európai emberhez méltó) értékeket vezérfonalul tartva hoz magas szintű szakmai döntéseket. Olyanokat, amelyek matekjában nem az jön ki, hogy a Méltóságos Úr, vagy a zenebohóca keresett x millió forintot. Hanem amiben az ország polgárainak összessége jár jól. Ekkor, és csak ekkor működik a kormány a rendeltetésének megfelelően.
Másodszor pedig, ha már lemegy egy 3 éves gyerek érzelmi érettségének szintjére, akkor hogy veszi a bátorságot, hogy emiatt váltson szolgáltatót? Hogy emiatt költsön vélhetően milliókkal (ha nem még pár nagyságrenddel) többet a saját működésére? Mert arra ugye gondolni sem merek, hogy esetleg nem azért voltak eddig a Telekommal szerződésben, mert tőlük kapták a legolcsóbb és az ország szempontjából legjobb ajánlatot…
Egy ilyen kormánynak mennie kell. Ez az ország sokkal többre lenne képes, ha nem hagyná, hogy ilyen alakok üljenek a nyakán, és pazarolják el a nehezen megkeresett pénzét, a jobb jövő reményét. Elsősorban az ország lányai, asszonyai profitálnának belőle, ha ezt a csapat primitív bunkót elkergetnénk. Hogy valakinek fontosabb a család, mint a munka, és csak azzal akar foglalkozni, vagy olyan párt akar magának, akinek ilyen az értékrendje, lelke rajta, legyenek boldogok. De az nagyon nincsen rendben, hogy kvázi előírják, és egy megvetendő páriának állítják be azokat, akik úgy érzik, más területeken is keresnék a saját sikereiket. A magam részéről sokkal jobban tudok vonzódni egy olyan nőhöz, akiben tisztelhetem a sokoldalú embert, aki gondolkodik, véleményt alkot, társam a szellemi-lelki fejlődésben - ez nekem többet ér, mint az, hogy mondjuk vasárnap főz egy jó ebédet. De nem kell velem egyetérteni, aki nem akar, nem kell ilyennek lennie, részemről legyenek boldogok, ahogy akarnak.
Csakhogy a boldogsághoz –nőként, férfiként, olyan párként, amilyenek lenni akarunk – jogunk van nekünk is, akik nem a középkorban élünk. Amely boldogságot csak akkor vehetik el tőlünk ezek a gazemberek, ha hagyjuk - de nem hagyjuk. Mi, itt a PKP-ban biztosan nem. Aki hasonlóan érez, és már nem éri be csak a dühöngéssel, hanem tenne is már valamit, jelentkezzen a honlapunkon, és welcome on board!
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Csak veled lehetséges a változás.
Minden önkéntes munkára, tudásra szükségünk van: ha úgy érzed, hozzá tudnál járulni a közös munkához, írj nekünk!
Hunyadi zokogna... ha látná......ezt 2015.12.18. 14:30:39
UNALMAS.
HAMIS.
Hol teccettek lenni a választásoknál?????
Hol a bánatban????
Miért csak a trágya fideszesek szavaznak??
Az, hogy a fideszke szépeket, mond magyarkodik, de átbasz mindenkit azt mindenki tudja MÉG a JOBB oldalon is.
De direkt összemosni mindenkit aki konzervatívabb vagy ha úgy tetszik nemzetszeretőbb mint az átlag EU eufóliában élő konzumemberek nagyon szánalmas.
A telekom egy hisztis, álszent cég. A magyarnak nevezett kormány pedig berántotta magával ezt a szerencsétlen énekest akinek annyi a "bűne", hogy díjat kapott, nézetei hasonlatosak mint a jobb oldalon állók többsége, de NEM LOPOTT mint kormányoldaliak. Csak úgy közpénz sem vitt haza ingyen. A koncertjei telt házasak, nyereséges magától is. A telekom viheti a faszba a lámpáit meg a molinóit.
Pedig a család nem bűn, hanem valóban érték.
Ákos soha nem tört pálcát a gyermektelen vagy szegény családok ezrei felett.
Szerintem holnapra is írj egyet, hátha akkor elhiszik.
Kovács Olivér 2015.12.18. 16:18:34
2. Nem mossa össze senki a konzervatívabb, vagy a nemzetszeretőbb embereket a fidesszel. Magunkat is annak tartjuk. Csak nem maradinak. A kettő nem ugyanaz.
3. A telekom úgy viselkedik, mint minden multi szokott - kiszámolja, hogy ismerve a vevőkörét melyik viselkedést kell neki prezentálnia az ügyben, hogy a legjobb színben tűnjön fel, és azt mutatja. Ezen meglepődni... nem kéne már.
4. Ez a "szerencsétlen énekes" nem nagyon tiltakozott, amikor állami megrendelésekkel és díjakkal kitömték, mint a libát. Mint mondod, ezekre neki egyébként nem lenne szüksége, mert teltházas koncertjei vannak - mégsem tiltakozik. Azzal, hogy hajlandó velük együtt mutatkozni, az ő díszpintyük lenni, azzal hallgatólagosan jóváhagyja azt, amit művelnek. Hadd ne sajnáljam miatta. Aki korpa közé keveredik, ugye. Meg ha ennyire nem szorul rá a telekomra, akkor minek a hiszti.
5. Senki sem mondta, hogy a család bűn lenne, de ha szerinted igen, kérlek, idézd azt a részt! Fuss neki az utolsó előtti bekezdésnek mégegyszer. Ha nem érted a különbséget aközött, hogy valaki ilyen stílusban, szöveggel kinyilvánítja, hogy mi a nők dolga, és aközött, hogy szereti a családot, akkor őszintén sajnállak.
6. A mostani történet szempontjából teljesen irreleváns, hogy Ákos mit csinált vagy nem csinált gyermektelen családok ezreivel.
Köszi, hogy beugrottál.
Adam Ant 2015.12.18. 16:34:42
A válasz a kérdésedre,; ha tudnád,, hogy mikor jegyezték be a PKP-t, akkor nem kérdeznéd, hogy miért nem indult a legutóbbi választáson. Nyugi, a következőn már ott lesz.
A Telekom olyan, amilyen, benne is van az írásban, hogy " ne kezdjük már sztárolni ", de ha valamiért nem tartja alkalmasnak Ákost arra, hogy közvetítse csoportuk hitvallását és értékrendjét, akkor nyilván felbonthatja a támogatói szerződését Kovács Ákossal.
A kormányt pedig nem azért tartjuk, hogy " véleményezgesse a magánszférában önkéntes felek között létrejött törvényes szerződéseket vagy azok felbontását".
Megírták a lapok, hogy miközben a kormány Ákos és a férfiak becsületéért küzdött, a János Kórházban elfogyott a ceruzaelem.
Javaslom tehát, hogy a kormány azzal foglalkozzon, ami a dolga, pl. az egészségügy égető problémáival!
A megbízásuk erre szólna, ugye érted?
Pásztor Miklós 2015.12.18. 17:02:56
jet set 2015.12.18. 17:19:23
Viszont senki sem mondta, hogy KÖTELEZŐ gyereket szülni. Ha te másképp gondolod, a te dolgod. Viszont, ha a pártocskátok csak a nevében konzervatív, amúgy meg egy ballibsi takony, akkor köszi, de nem kell.
pannonfunk 2015.12.18. 17:35:57
És akkor most nézzünk előre. Itt az alternatíva, a PKP. Mi a PKP programja, víziója a magyar társadalomról, azon belül speciálisan a demográfiáról, a társadalombiztosításról, a nyugdíjakról? Hol olvashatunk erről szakmai írásokat?
udvaros · https://udvar.wordpress.com 2015.12.18. 17:52:59
udvar.wordpress.com/2015/12/17/tyukapo
Adam Ant 2015.12.18. 18:47:18
Adam Ant 2015.12.18. 18:52:19
pannonfunk 2015.12.19. 09:45:39
Adam Ant 2015.12.19. 11:39:31
pannonfunk 2015.12.21. 11:42:27
Adam Ant 2015.12.21. 16:02:44
Még egyszer elmondom: " A PKP konkrét választási programja jelenleg kidolgozás alatt áll és igen, szakemberekkel dolgozunk együtt." Mi ugyanis fontosnak tartjuk egy részletes program kidolgozását, ellentétben azokkal, akiknek annyiból állt legutóbb is a programjuk, hogy " folytatjuk ", - sok magyar választónak sajnos ez is elég volt és megfelelt. A víziókat így inkább rajtuk kérd most számon.
Egyébként én is elnézést kérek, de remélem, hogy most már átmegy az üzenet és nem kell ugyanazt még egyszer leírnom....
pannonfunk 2015.12.22. 13:43:58
Meg nem utolsósorban politikai kihívás is. Nyugdíjasok vs. aktív dolgozók.